Lehajol az ég a földhöz,
egybeolvad, selyem köntös,
minden ember örökös,
élet, élet, bíborba öltözz!
-
A legszebb emlék vagy,
a legfájdalmasabb szikra vagy,
lehunyt pillám mögül,
arcod egy percre felmerül.
-
Mikor nehéz
Uram, mikor nehéz a szívem,
mikor, tengerként hull a könnyem,
mikor, apróra roskad a testem,
mikor, már vízre szomjúzik a lelkem,
mikor, nem tudom hogy mennyi a vétkem,
akkor kérlek ne fordulj el tőlem,
szárísd fel könnyem,
emeld fel a testem,
itasd meg a lelkem,
mondd el hogy mi a vétkem.
Egyedüli hű reményem,
hitvány útamon jó Vezérem,
elég ha tudom, hogy vagy nekem,
az olyan mint harmattal itatott selymem.
-
Apró kis mozaik,
bimbóval hajnalodik,
az éjszaka betakarozik,
a hajnal bontakozik.
Köszöntnek a rigók,
elhúztak az álmok.
Ma egy új virradat,
frissen öltözött pirkadat,
fejezd ki a háládat,
hogy újra hallhatod a madarakat.
Milyen csodálatos a természet,
köszönöm, hogy megteremtetted,
látlak én téged a zöld fűben,
a pattanó szőlő levélben,
apró kis növényekben,
hallak a halk szellőben,
madarak énekeiben.
Ott vagy te mindenben,
szinte kalapálsz a szememben,
hogy lássam tiszta szívvel,
érezzem teljes lényemmel,
azt mit nekem, nekünk adtál,
ajándékként, tiszta ingyen.
Köszönöm Istenem mind ezt a szépet,
festhetnék róla képet,
de nem fér mind e csoda vásznamra,
Dicsőség a te nevednek, Ég és Föld Ura!
-
A nagy szívű ember
A
leány döbbent szemekkel bámult a fiúra, szemei átvilágították a bordáit,
habár az olyan világos volt mint a nap, látszott minden borda és a bal
oldalon vílágító toronyként ült a szív.
-hogy mekkora szíved van neked!-ámult a lány, nem tudta hová tenni amit a szívben látott.
Volt ott fény és sötét, szabadság és rabság, bátorság és félelem, rengeteg értelem.
Volt ott szegény és gazdag, boldog és szomorú, magányos és akik jól el voltak.
Voltak
arcok, idők, viszhangok, események, tények, képek, léptek, sokan kik csak
kértek,de voltak ott imák, tornyot ültek, megpihentek, voltak
csókok, hajfürtök, olyan omlók, ott volt a béke, a tenger, a nap sárgája
az ég kékje.
Jajj, mekkora szív, hogyan bír el ember ekkorát és még sehol nincs meghúzva a határ.
-a fiú zavartan nézett a lányra, mit bámulsz ennyire, szinte már illetlen!?
A lány dadogva válaszolt.
-ne haragudj, csak láttam valami szépet, egy óriási szívet!
A fiú a lányra nézett, nagy kerek szemei, érdekes arca, homloka, érzéki ajka, most egy pillanatra megrebbent.
-ó, igen, tudom hiszen az én szívem, napról napra nehezebb, de viszem, mert ez a legféltettebb kincsem.
