Látogatás a kisbaconi Benedek Elek emlékházban

                                                                                                                                   Fotók: Steigerwald Tibor

 

Ruszka Zsolt: Kapcsolat

Kedves olvasó. Akkor folytassuk a tegnapi írásunkat, és meséljem el, hogyan tanította meg a Jó Isten, hogy bízhatok benne mindig és  mindenkivel ott lesz a halála pillanatában, hogy át vigyen a túlsó partra. Függetlenül attól hiszel, vagy nem benne. Ez a mondatom, tudom sok keresztény embernek nem tetszik, de attól még igaz. Tehát életem egy szakaszában, az volt a dolgom, hogy ápoltam, egy öreg bácsit. Tegyem könnyebbé, elviselhetővé öreg napjait. Nyolcvankét éves volt. Három év után, betöltötte a nyolcvan öt évet, és egyre kevesebbet tudott mozogni. Végül oda jutottunk, hogy éppen fel tudott ülni. Egyik este, éppen vacsora időben, felültettem az ágy szélére. Megfogta az asztal szélét de már egyedül nem volt képes megtartani magát. Szerencsére volt két segítségem, akik megfogták a hóna alatt, ameddig én tisztába tettem. Akkor lett érdekes a dolog amikor át szerettem volna ültetni az ágyról a székre, hogy az ágyát is tegyem rendben. A tehetetlenségét, mivel nem tudta elfogadni, azt a kicsi erejét amivel rendelkezett bevetette, és ellenállt annak hogy mi hárman segítsünk neki át ülni a székre, olyan nehezen tudtuk átültetni, hogy az szinte kimondhatatlan. Tehát átkerült a székre. Megnyugodott. Biztonságban érezte magát. Közben én meg rendeztem az ágyát. A segítségeim elmentek, ketten maradtunk. Ekkor a Lélek (Isten) megsúgta mit kell tegyek, hogy vissza tudjam ültetni az ágyra. És ez volt az a pillanat, amikor megtanított, hogy ahhoz, hogy még tudjunk halni, át kell adnunk neki teljesen az irányítást és ennek a konkrét jele a bizalom. 

Azt kérdeztem tehát a bácsitól, S mindezt úgy, hogy előre tudtam a választ. 

- Bízik- e bennem .... bácsi? 

Rám emelte két szemét, sosem fogom elfelejteni. 

És válasz helyett rázni kezdte a fejét. 

- Rendben.- feleltem. De ha azt szeretné, hogy visszategyem a székről az ágyra, mégpedig úgy, hogy ne fájjon, ehhez kérem bízzon meg bennem, és kulcsolja át a nyakam. 

Megint rám nézett. Az ágyban lefeküdve jobban érezte magát. Így nem volt sok választása. A kezét a nyakam köré fonta. Még félt de már megszületett bennem a bizalom. És én egy mozdulattal felvettem, megfordultam és játszi könnyedséggel vissza tettem az ágyra. Majd megkérdeztem tőle.  - Fájt- e? 

- Mosolyogva intette nem. Majd lefeküdt.

Betakartam, és így tanultam meg, hogy az Isten is így viszen át mindenkit a halálon, ahogy én ültettem át a bácsit a székről az ágyra. Békesseg legyen mindenkivel. A szerző.

Ruszka Zsolt: 2 rövid történet

Híradó

A mester nevetve mondta, mikor tanítványai kérdezték hallgat-e híreket.

- Igen a reggeli madárcsicsergést. És sokkal többet megtudok a világból mint gondolnátok.

Feltárás

A mester egy gyönyörű szép kertben járt. Lenyírt gyep, gondozott virágok. Mégsem volt elragadtatva. Tanítványai legnagyobb meglepetésére keresgélni kezdett. És a kert egyik sarkában meg is találta. Amit keresett. Száraz levelek a földön egy fa alatt. Nézte a mester a leveleket, majd így szólt a tanítványaihoz:

- Azt hiszitek rólam mester vagyok. Nagyot tévedtetek. Mert a legnagyobb mester az egy fa, melyről lehulltak levelei. Mint ez itt, a kert sarkában. Ezen meditáljatok.

Orosz Mihály: Lemenőben a nap

 

Lemenőben a nap már alkonyul,

homály borul a pihenő fákra,

árnyak hada a sötétből indul,

majd rátelepszik a félhomályra.

 

Az ég peremén előjön a hold,

lágy fényével a fák közé benéz,

tovább indul a nyári fák alatt,

hol minden zaj a csendben elenyész.

 

Előtűnik egy sejtelmes világ,

lágy neszekkel halad a fák alatt,

ott őrként állnak az erdei fák,

hol egy lány s egy fiú suttog álmokat.

 

                              

                      Foto: Steigerwald Tibor

Köröspataki összerázó

                                                   Köszönet az Orosz házaspárnak a szívélyes fogadtatásért!

                                                                                                                Fotók: Steigerwald Tibor

Józsa Attila: Találkozás (egyperces a szeretetről)

                                                                       - Édesanyámnak ajánlom sok szeretettel a névnapjára -

   Sokáig szaladtam a töltéskövek között, lihegve, egész testem lucsokban fürdött. Nyár volt, távolról egy mozdony látszott, a vonat már elrobogott Brassó felé. Uzonban voltam. Megpillantottam a vonatállomást, valaki magába roskadt egy padon. Egyedül volt, háttal ült nekem, vékony selyemkendő takarta arcát. Bár lekéstem a vonatot, békesség költözött a szívembe. Mintha egy ünnepre készültem volna... Bepótolni valami elmulasztott eseményt...

    Közeledtem, körvonalai ismerősöknek tűntek. Meghallotta lépteimet, arcát félig felém fordította. Selyem kendője félrecsúszott, barna szeme megvilágította lelkemet. Édesanyám volt.

   Utána nem emlékszem, miről beszélgettünk, a nyugalom, ahogy a vonatot várta, nem volt jellemző rá... Egyetlen kérdésére emlékszem ma, sok év után, késpenge élességével hasított belém:

- Miért jöttél az ellenkező irányból, fiam?!

   A mosoly arcomra fagyott, sokáig nem tudtam megszólalni. Valahogy mindig ellentétes irányból érkeztünk egymáshoz, ez nekem természetes volt, de neki természetellenes... Hirtelen egy gombócot éreztem a torkomban, sírás fojtogatott... A szavak esetlenek voltak,mintha mankókra támaszkodtam volna..

     Nem emlékszem, mit mondtam hirtelen neki akkor. Csak óvatosan leültem a padra, nehogy felboruljon a súlyomtól... Szavai súlyosak voltak, megrogytam alattuk... De hangját a békesség színezte ki, nem a szemrehányás... Bár enyhe szomorúság csengett ki belőle. - Eszembe jutottak a lekésett vonatok mindkettőnk életéből. Az enyémek fájtak, sokkal jobban.... Az egyik 1994-ben robogott el... A hangját néha hallom még ma is... Megborzongtam, hogy mennyi volt... Nem akartam rájuk gondolni.... De maguktól bugyborékoltak fel a lelkemből... Rigófütty keveredett az állomás zajába. Ő mindig külön szerette hangsúlyozni, hogy Fekete Rigó, ha valaki a  lánykori nevére rákérdezett... A lelkemnek kellemes muzsika tisztára fürdetett.

     Értettük egymást mindig, szavak nélkül... Mesélni kezdtem,végeérhetetlenül... A szemei megteltek könnyel,fényük erősebb volt a nyár ragyogásánál...

    Mikor felébredtem, a vizes párnám össze volt gyűrve, lucskos volt a lepedőm egészen... Mindig jó volt együtt lenni vele...

Ruszka Zsolt: Kiteljesedés

 

A mestert kérdezték, hogy hogy van annyi türelme mindenhez és mindenkihez. Ezeket mondta:

- Egyszer az Isten megtanított, hogy önmagamra úgy nézzek ahogy Ő néz engem. És amikor ezt megtanultam, azt gondoltam, hogy ez elég, Ő azt mondta. Nem. És tanulom azóta, hogy mindenre úgy nézzek, ahogy Ő.

Ruszka Zsolt: Együttérzés

Történt egy nap, hogy a hegyekben élő 75 éves Buddhista szerzetest felkeresett egy 28 éves fiatal ember. Elpanaszolta mennyit szenvedett az édesapja miatt, aki csak szidta, verte, szinte mindegy volt mit csinált. És ö most azért jött ide, hogy segítsen neki a szerzetes bosszút állni az édesapján. Az öreg meghallgatta a fiút, majd ezt mondta neki.

- Rendben. Segítek. De egy feltétellel csak.

- És mi lenne az? Kérdezte a fiú.

Elmegyünk minden nap és megfigyeljük édesapádat minden nap. Egy héten át. Úgy, hogy nem láthat minket. Ha ebbe beleegyezel akkor, csak akkor segítek neked.

A fiú nem nagyon értette, mit akarhat a szerzetes, de benne volt a dologban. Minden áron bosszút akart állni.

Így tehát elmentek a fiú lakásához, és kibérelték a szomszéd szobát. Ahonnan kilátás nyílt az udvarra.

A fiúnak még volt két testvére, és az édesanyja is az apjával élt. Első nap azt látták a férfi ordít a feleségének, majd pofon vágja az egyik gyereket. Mikor munkába indul leordítja a szomszédot, szidja a taxi sofőrt mert késik. Mikor hazajön szidja a főnökét majd a feleségét. Mert nem jó a leves. Majd a szomszédot küldi el melegebb éghajlatra, mert megkérdezte tőle mit ordít. És így ment ez egész héten.

Egy hét után visszatértek a hegyekbe az öreg szerzetes otthonába. Ekkor az öreg azt kérdezte a fiútól?

- Még mindig bosszút akarsz állni édesapádon?

- Még kérdezed? Látod mi szenvedést okoz mindenkinek. Gonosz a velejéig gonosz, legalább elnyeri méltó büntetését.

A szerzetes ekkor ezeket mondta.

- Gondolom láttad, nem csak veled bánt úgy ahogy bánt, hanem szinte mindenkivel. Tehát nincs itt semmi személyes dolog.

A fiú szeme hirtelen kikerekedett.

- Nincs semmi személyes? Csak nem azt akarod mondani, hogy nem velem volt baja?  Személyesen.

- De pontosan ezt akarom mondani. És mivel intelligens vagy megértetted.

- Akkor miért csinálta amit csinált?

- Mert magával van baja fiam. Magával.

A fiú hatalmas sírásban tört ki. A szerzetes hagyta. Gyengéden átölelte. És megköszönte Milarépa szellemének a segítséget.

A fiú lassan elcsendesedett. Majd ennyit mondott.

- Édesapámnak nem az én gyűlöletemre van szüksége. Inkább az együtt érzésemre.

-A szerzetes meghajolt a fiú előtt. Majd ezt mondta neki.

- Akkor kezdhetjük?

A fiú mosolygott. - Becsaptál. De jól tetted. Lehetek a tanítványod?

A szerzetes meghajolt. - Igen.

Józsa Attila: Vagyok (József Attila emlékére)

 

Vagyok rozsdás abroncsú öreg hordó,

amelyből az óbor réges-rég kifolyt,

Barátaim, én nászra kelni jöttem

e világgal, nem gyáván megülni tort –

 

jöttem, hogy a fénylő kék hegyeknek

hűvös lankáit sorra felfedezzem,

hogy a csúcsaikra kitűzzem, mint zászlót

egy-egy elfelejtett, forradalmi versem –

 

jöttem, hogy a földnek valamennyi sebét

sorjában lassan, félve bekötözzem,

jöttem, hogy még egyszer viszontlássam

korszakmegváltó, régi kedvem.

 

Józsa Attila: Párhuzam (szonett)

 

A világ régen csupán Futásfalva

s magunk sem tudjuk, mi elől futunk,

vagy ki elől, őrülten, készakarva,

s ki hinti teli bogánccsal az utunk -

ki tiltja meg a saját árnyékunknak,

hogy futás-tempóban mellettünk legyen,

vélt igazságok sorjában hazudnak,

s ránk ordít valaki az emeleten,

mert a gáz-számlája hatalmasra nőt,

s a lótás-futásba bele rokkant már,

nem látja az utcán meg a büszke nőt,

 csak, hogy a cipőjét belepte a sár

- irgalmat az Úr a vakoknak is hagy,

bár veteményüket megcsípte a fagy...

 

Orosz Mihaly: A fény az estbe hajlik át

 

A fény az estbe hajlik át

az est már csupa rejtelem,

álmosan mozdulnak a fák

ahogy az erdő elpihen.

 

A hold ahogyan áthalad

az éjszakai fátyolon,

rejtélyes susogást hallat

az éjszakában valahol.

 

Testem párnák közt elpihen

a csendes éjben valahol,

az álom amint eljövend,

majd szép napokról álmodom.

 

Józsa Attila: Extázis

                                                                                               (Steigerwald Tibornak ajánlom szeretettel)

 örömmámorban

úsztam át, mint egy tavon

az egész napot

Orosz Mihaly: Ne siessél

 

Ne siessél, hogy el ne késs,

még van időd, hogy megpihenj.

Elmenni majdan még elérsz

eltűnve a mély semmiben.

 

Álmodón visznek a lépteid

szelekben ringó fák alatt,

látod virágok szirmait

amint nyomodba hullanak.

 

Ahogyan lassú lépteid

visznek majd árnyas ligetben,

látod réteknek színeit,

s megpihensz hol a szél pihen.

 

Józsa Attila: Ha egyszer a Csend beszélni tudna...

 

Ha egyszer a Csend beszélni tudna,

jelezné mindig amerre megyek,

ha besötétedne,majd az égzengésben

megmozdulnának sorjában a hegyek,

 

utak nyílnának a szűk zsákutcákból,

lámpával jönne egy törékeny lány,

árnyékok követnék, fiatalok, bohók,

táncra perdülne sorra mindahány –

 

ha egyszer a Csend beszélni tudna,

halkan tenné,hogy szú a fában rág,

vízesés köszöntené reggel az erdőt,

s neveden szólítana minden virág –

 

fájdalmak sebei mind felszakadnának,

nem csodálkoznál,hogy eloszlik a köd,

új hídon indulnál,az alázat bőrében

s éreznéd: mindezt az Úrnak köszönöd –

 

ha egyszer a Csend beszélni tudna,

leltárba venné egész életed,

rácsodálkozhatnál majd az új arcodra:

tudnád,hogy a régit vissza vezeted

 

egy szikla-barlangba,ahol farkasok

falkába verődve vonítanak éjjel,

valaki reggelig a vészjósló hangokat,

mint virágszirmokat szórná széjjel –

 

ha egyszer a Csend beszélni tudna,

véget vetne az őrült rohanásnak,

mécses gyúlna lábad előtt mindig,

tudnád: álmaidra valakik vigyáznak...

 

Neked annyi dolgod lenne már csupán,

hallgasd alázattal muzsikáló hangját,

parányi fecske vinné az öröm-hírt

törékeny szárnyán,a szivárványon át !

Demeter Mária: Útkeresés (Vázlat egy haikuhoz)

Földbe gyökeret eresztő dús ölű Éjfa,

széllel holdfényen csillagokig susogó,

millió - millió álmot ringató,

ölelj hatalmadba, mélységes nyugalmadba,

egy határtalan menedékbe  -

 

A reggel sugarain szökdöső verebek,

szememhez egészen közel.

Ti szürke eminenciások, betérnék hozzátok

csak úgy hallgatni világtok  -

Hol a bejárat, ha minden nyitva?

 

Józsa Attila: Szikrák egy hatodik évre (366 haiku - folytatás)

 

FALANSZTER

 aszályos évek -

búza nélkül, víz nélkül,

lihegve élek...

 

RIADÓ

 végy mély levegőt:

az illúzió-vesztés

korát éljük ma !

 

ÖSSZEOLVADÁS

 társas-utazás:

égő lelkiismeret

marad ott veled...

 

CREDO (Péterfi Ágnesnek ajánlom szeretettel)

 Uram,Te mindig

életem térképének

őrizője vagy !

 

INTŐ JEL

 álarcaidat

sohase törd úgy össze,

mintha temetnél !

 

VALLOMÁS (Zsuzsának szeretettel)

 csillagvizsgáló:

benne csodálom lelked

napnyugta után...

 

OSTROMÁLLAPOT

 helyzet-jelentés:

kor-hű hazugságoknak

hadat üzenek !

 

LÁTOMÁS (Puki bácsinak ajánlom végtelen szeretettel)

 uborka-szezon:

színház-plakátokat lát

rendező-lelkem...

 

EMBERÖLTŐ

 nem menekülhetsz:

sorsod pál-fordulatok

végtelen sora...

 

IDENTITÁS (József Attilának ajánlom kegyelettel)

 hosszan elidőz

a lelkednek rejtekén

tigris,szelíd őz...

 

JÖVENDÖLÉS

 lótusz-virágok

közepébe temetik

a Költészetet !

 

MUZICA SACRA

 koncert-teremben

zongora vall szerelmet

pianinóban...

 

RIADÓ

 el ne aludjál:

áldozatot követel

korai halál !

 

FELISMERÉS

 törpe-pingvinek

vagyunk az Úr végtelen

hómezőjében...

 

ADVENT

 vár az Úr ahol

két part között  csillag gyúl

vízválasztónál...

 

AZONOSULÁS

 add át az Úrnak

tarisznyádban összegyűlt

bűzös salakot !

 

HALÁSZ-TÖRTÉNET

 hálót vetünk be:

Isten hív meg bennünket

hal-vacsorára...

 

MÉLYPONTON

 takarék-lángon

égünk hétköznapokban

-Isten gyászol ma ...

 

GROTESZK

 napnyugta után

sarki kocsmában várod

a feltámadást...

 

TEREMTÉS

 izzadság-cseppek

gördülnek le az Isten

egyik arcáról...

  

EMBERÖLTŐ (Sepsiszéki Nagy Balázsnak ajánlom szeretettel)

 megmentőm a fény:

villámsújtott utamon

szivárvány leszek !

 

NOVEMBER (Horváth Zoltán Györgynek ajánlom barátsággal)

 talaj-menti fagy:

lábad Isten kertjében

mély nyomokat hagy ...

 

HITVALLÁS (Puki bácsinak ajánlom végtelen szeretettel)

 minden áldott nap

Te egy művészi jelző

vagy a számomra !

 

HITVALLÁS  (Fekete humor)

 szerelem-szomjas

lennék minden időben:

unicum vagyok !

 

JÁRVÁNY

 fáklyát gyújtanak

a kétszínű emberek

a világhálón !

 

ÖREGEDÉS

 hasít két kezünk:

langyos megalkuvásban

tejet szürcsölünk...

 

SOVÁNY VIGASZ

 ficánkolók közt

az úszni nem tudóknak

bajnoka vagyok !

 

SZIMBIÓZIS

 selyempapucsban

sétálok a kerten át,

harmatos fűben. !

 

ÚJJÁSZÜLETÉS (PARA OLGÁNAK végtelen szeretettel)

 lemosom a gyászt:

tavasszal megfürdetem

örömkönnyekben !

 

TEHETETLENSÉG

 felhevíteném

legmagasabb hőfokon

izzó vágyaim !

 

SZÁMADÁS

 lehull a lepel:

életednek színpadán

ma te vérzel el!

 

PREDESZTINÁCIÓ

 töviskoronát

tesznek majd a fejedre

ítéletnapon !

 

ROMANTIKA

 mindig havazik:

jeges tavon látszik még

kikötve ladik...

 

LELKIÁLLAPOT 1.

 otthontalanság:

a hullámzó tó tükrén

széjjeltörött arc...

 

LELKIÁLLAPOT 2.

 kirekesztettség:

az ajtón a kilincs is

idegen lett már...

 

RIADÓ (Zsuzsának őszinte aggodalommal)

 keresztespókok

szőttek hálót szerelmünk

selyem-szálából !

 

MELANKÓLIA

 idegen arcok

futnak éjjel álmaink

vetítővásznán !

 

INTŐ JEL

 toprongyos lett már

eszményképünk s fáradtan

néz szembe velünk...

 

FEKETE HUMOR

 hangyatojások

jutnak neked estére

önszorgalomból...

 

ÁBRÁND

 kincskeresőknek

hosszú sorát számlálom

csillaghullásban...

 

GENÉZIS (Levente fiamnak végtelen szeretettel)

 újjászülettem:

fénylő ametiszt vagyok

csillaghullásban !

 

EXÓTIKUS TÁJ

 Tititaca-tó:

tükrén fodrozó álmod

szerelemszomjas...

 

ÁBRÁND 1.

 megbocsátásod

a szerelmed tükrében

rózsa-illatú !

 

ÁBRÁND 2.

 kiszivárogna

az örömnek rezgése

belső kamrádból !

 

RIADÓ 1.

 észrevétlenül

épülnek fel a Közöny

külvárosai !

 

RIADÓ 2.

 falak mindenütt:

ki-bejárni nem lehet

vész-helyzetben sem !

 

RIADÓ 3.

 megdermedsz egyszer:

farkasordító hideg

áramlik be majd !

 

ÉLETÚT (Péterfi Ágnesnek barátsággal)

 nyugtalanságod

hajt, mint egy lovas-fogat

ég és föld között!