Köröspataki összerázó

                                                   Köszönet az Orosz házaspárnak a szívélyes fogadtatásért!

                                                                                                                Fotók: Steigerwald Tibor

Józsa Attila: Találkozás (egyperces a szeretetről)

                                                                       - Édesanyámnak ajánlom sok szeretettel a névnapjára -

   Sokáig szaladtam a töltéskövek között, lihegve, egész testem lucsokban fürdött. Nyár volt, távolról egy mozdony látszott, a vonat már elrobogott Brassó felé. Uzonban voltam. Megpillantottam a vonatállomást, valaki magába roskadt egy padon. Egyedül volt, háttal ült nekem, vékony selyemkendő takarta arcát. Bár lekéstem a vonatot, békesség költözött a szívembe. Mintha egy ünnepre készültem volna... Bepótolni valami elmulasztott eseményt...

    Közeledtem, körvonalai ismerősöknek tűntek. Meghallotta lépteimet, arcát félig felém fordította. Selyem kendője félrecsúszott, barna szeme megvilágította lelkemet. Édesanyám volt.

   Utána nem emlékszem, miről beszélgettünk, a nyugalom, ahogy a vonatot várta, nem volt jellemző rá... Egyetlen kérdésére emlékszem ma, sok év után, késpenge élességével hasított belém:

- Miért jöttél az ellenkező irányból, fiam?!

   A mosoly arcomra fagyott, sokáig nem tudtam megszólalni. Valahogy mindig ellentétes irányból érkeztünk egymáshoz, ez nekem természetes volt, de neki természetellenes... Hirtelen egy gombócot éreztem a torkomban, sírás fojtogatott... A szavak esetlenek voltak,mintha mankókra támaszkodtam volna..

     Nem emlékszem, mit mondtam hirtelen neki akkor. Csak óvatosan leültem a padra, nehogy felboruljon a súlyomtól... Szavai súlyosak voltak, megrogytam alattuk... De hangját a békesség színezte ki, nem a szemrehányás... Bár enyhe szomorúság csengett ki belőle. - Eszembe jutottak a lekésett vonatok mindkettőnk életéből. Az enyémek fájtak, sokkal jobban.... Az egyik 1994-ben robogott el... A hangját néha hallom még ma is... Megborzongtam, hogy mennyi volt... Nem akartam rájuk gondolni.... De maguktól bugyborékoltak fel a lelkemből... Rigófütty keveredett az állomás zajába. Ő mindig külön szerette hangsúlyozni, hogy Fekete Rigó, ha valaki a  lánykori nevére rákérdezett... A lelkemnek kellemes muzsika tisztára fürdetett.

     Értettük egymást mindig, szavak nélkül... Mesélni kezdtem,végeérhetetlenül... A szemei megteltek könnyel,fényük erősebb volt a nyár ragyogásánál...

    Mikor felébredtem, a vizes párnám össze volt gyűrve, lucskos volt a lepedőm egészen... Mindig jó volt együtt lenni vele...

Ruszka Zsolt: Kiteljesedés

 

A mestert kérdezték, hogy hogy van annyi türelme mindenhez és mindenkihez. Ezeket mondta:

- Egyszer az Isten megtanított, hogy önmagamra úgy nézzek ahogy Ő néz engem. És amikor ezt megtanultam, azt gondoltam, hogy ez elég, Ő azt mondta. Nem. És tanulom azóta, hogy mindenre úgy nézzek, ahogy Ő.

Ruszka Zsolt: Együttérzés

Történt egy nap, hogy a hegyekben élő 75 éves Buddhista szerzetest felkeresett egy 28 éves fiatal ember. Elpanaszolta mennyit szenvedett az édesapja miatt, aki csak szidta, verte, szinte mindegy volt mit csinált. És ö most azért jött ide, hogy segítsen neki a szerzetes bosszút állni az édesapján. Az öreg meghallgatta a fiút, majd ezt mondta neki.

- Rendben. Segítek. De egy feltétellel csak.

- És mi lenne az? Kérdezte a fiú.

Elmegyünk minden nap és megfigyeljük édesapádat minden nap. Egy héten át. Úgy, hogy nem láthat minket. Ha ebbe beleegyezel akkor, csak akkor segítek neked.

A fiú nem nagyon értette, mit akarhat a szerzetes, de benne volt a dologban. Minden áron bosszút akart állni.

Így tehát elmentek a fiú lakásához, és kibérelték a szomszéd szobát. Ahonnan kilátás nyílt az udvarra.

A fiúnak még volt két testvére, és az édesanyja is az apjával élt. Első nap azt látták a férfi ordít a feleségének, majd pofon vágja az egyik gyereket. Mikor munkába indul leordítja a szomszédot, szidja a taxi sofőrt mert késik. Mikor hazajön szidja a főnökét majd a feleségét. Mert nem jó a leves. Majd a szomszédot küldi el melegebb éghajlatra, mert megkérdezte tőle mit ordít. És így ment ez egész héten.

Egy hét után visszatértek a hegyekbe az öreg szerzetes otthonába. Ekkor az öreg azt kérdezte a fiútól?

- Még mindig bosszút akarsz állni édesapádon?

- Még kérdezed? Látod mi szenvedést okoz mindenkinek. Gonosz a velejéig gonosz, legalább elnyeri méltó büntetését.

A szerzetes ekkor ezeket mondta.

- Gondolom láttad, nem csak veled bánt úgy ahogy bánt, hanem szinte mindenkivel. Tehát nincs itt semmi személyes dolog.

A fiú szeme hirtelen kikerekedett.

- Nincs semmi személyes? Csak nem azt akarod mondani, hogy nem velem volt baja?  Személyesen.

- De pontosan ezt akarom mondani. És mivel intelligens vagy megértetted.

- Akkor miért csinálta amit csinált?

- Mert magával van baja fiam. Magával.

A fiú hatalmas sírásban tört ki. A szerzetes hagyta. Gyengéden átölelte. És megköszönte Milarépa szellemének a segítséget.

A fiú lassan elcsendesedett. Majd ennyit mondott.

- Édesapámnak nem az én gyűlöletemre van szüksége. Inkább az együtt érzésemre.

-A szerzetes meghajolt a fiú előtt. Majd ezt mondta neki.

- Akkor kezdhetjük?

A fiú mosolygott. - Becsaptál. De jól tetted. Lehetek a tanítványod?

A szerzetes meghajolt. - Igen.

Józsa Attila: Vagyok (József Attila emlékére)

 

Vagyok rozsdás abroncsú öreg hordó,

amelyből az óbor réges-rég kifolyt,

Barátaim, én nászra kelni jöttem

e világgal, nem gyáván megülni tort –

 

jöttem, hogy a fénylő kék hegyeknek

hűvös lankáit sorra felfedezzem,

hogy a csúcsaikra kitűzzem, mint zászlót

egy-egy elfelejtett, forradalmi versem –

 

jöttem, hogy a földnek valamennyi sebét

sorjában lassan, félve bekötözzem,

jöttem, hogy még egyszer viszontlássam

korszakmegváltó, régi kedvem.

 

Józsa Attila: Párhuzam (szonett)

 

A világ régen csupán Futásfalva

s magunk sem tudjuk, mi elől futunk,

vagy ki elől, őrülten, készakarva,

s ki hinti teli bogánccsal az utunk -

ki tiltja meg a saját árnyékunknak,

hogy futás-tempóban mellettünk legyen,

vélt igazságok sorjában hazudnak,

s ránk ordít valaki az emeleten,

mert a gáz-számlája hatalmasra nőt,

s a lótás-futásba bele rokkant már,

nem látja az utcán meg a büszke nőt,

 csak, hogy a cipőjét belepte a sár

- irgalmat az Úr a vakoknak is hagy,

bár veteményüket megcsípte a fagy...

 

Orosz Mihaly: A fény az estbe hajlik át

 

A fény az estbe hajlik át

az est már csupa rejtelem,

álmosan mozdulnak a fák

ahogy az erdő elpihen.

 

A hold ahogyan áthalad

az éjszakai fátyolon,

rejtélyes susogást hallat

az éjszakában valahol.

 

Testem párnák közt elpihen

a csendes éjben valahol,

az álom amint eljövend,

majd szép napokról álmodom.