Búcsú Ungvári László Zsolttól

2005. január 22-én írtam a Parnasszus című Naplómba: Újabb költőcsillag a magyar irodalom egén Ungvári László Zsolt! Légy üdvözölve körünkben, a Sepsiszentgyörgyi Parnasszus Irodalmi Körben. Nagyon örülünk neked.

Magyari Lajos költő mutatott be a Háromszék napilapban két gyönyörű versed kíséretében, nagyra értékelve vers­művészetedet. Szerinte nálad „a „versírás szakrális állapot, szellemi, érzelmi transzhelyzet, ez az igazi költészet”.

A naplómban így áradoztam rólad: Isten éltessen, Isten óvjon! Féltelek.

Nem tudom, miért volt végig meg bennem ez a féltés. Mert már megtapasztaltam, hogy a Sors néha nem teljesíti be a logikai sorrendet, hamarabb távozik a gyermek, mint az anya. Ez a megmagyarázhatatlan félelem élt bennem mindig.

„Késélek kékjével fenyít sorsom” – e verssorod, és ez a másik az Örökre fehér című versedből: „Minden elmúlik egyszer. Az utolsó hangjegy / utáni csöndben nem marad más, csak egészben a dal.”

Igen, köszönjük verseidet, de megmarad emléked a túl érzékeny lelkedről, mely nem tudta elviselni ezt a világot… Önsorsrontó zseni voltál, te is, mint József Attila

Lacinak című versemben írtam rólad.

„Lángolsz, lobogsz, mint lánglelkű

Petőfim!

Bennem is szikrát

gyújtsz!”

S most gyászt és döbbenetet hagytál szívünkben.

Teremtő erőd teljében ragadott el a Sors. Kedved „fekete tinta issza el” – írtad versedben.

Barátom voltál. Segítettél, megítélted írásaimat, olvashattad titkos naplómat, verseimet, amelyek segítettek feldolgozni végtelen gyászomat, fájdalmamat a korán elhunyt gyermekem miatt. A fiam emlékére készülő kötetem verseit mind átolvastad.

Köszönöm látogatásaidat is, ilyenkor kissé szavak nélkül is vallottál nekem a jövőtlen jelenedről, és felpillantva az elhunyt fiam fényképére, elmerengve megjegyezted: „Megszerettem Öcsikét.”

Kell-e ennél nagyobb ajándék egy anyának? Jellemezted saját fiamat, vallottál saját életed értelmetlenségéről, mélyeket hallgattunk mindketten. Még azt is mondtad, hogy te nem tudtad volna feldolgozni ezt a mély Fájdalmat.

Irodalmi köreinkre pár év után már nem kezdtél járni, hiába vártunk, pedig sok jó ötleted volt, részt vettél a József Attila irodalmi estünkön is, nagy művészi erővel szavaltad a kedvenc költőd verseit, és a körön is gyakran megleptél egy-egy csodálatos szavalattal. De aztán mindjobban elzárkóztál a külvilágtól, csak önnön félrecsúszott életed miatt emésztetted magad. Mondtad: „Nekem se társam, se gyerekem.” Nem tudtam, hogyan vigasztaljalak. Most lelkifurdalást érzek, szüleid halála után elszóltad magad: „Lásd, árva lettem”, olyan hangsúllyal, hogy beleborzongtam. „Nem tudom elviselni a gyászt.”

Hiába kérleltelek, látogass meg, nem jöttél többet. Most már csak a hiányod marad.

De bennünk élsz tovább, tanítványaid, olvasóid szívében, emlékeiben.

Jó volt a költő zseni társaságod, nagyokat hallgattunk, versekről, költőkről beszélgettünk. Sokat emlegetted kedvenc költődet, Király Lászlót. Versben is köszöntötted: Őszi vers Király Lászlóról.

Mindketten felüdültünk egy jó kávé, sütemény fogyasztása közben.

„Madár leszek, hitem messze száll” (Jelentés című versedből.)

 Mi is hiszünk ebben.

 Emléked legyen áldott!

        Para Olga

Ungvári László Zsoltnak aki most ,,fentről” hallgat.

Sokszor elmentünk egymás mellett, te tudtad,

hogy én is írok, míg én csak sejtettem.

Megérezted  jobban bírom a poklot,

 ez tartott kissé távol, de így volt jó, nekem elhiheted.

 

Halálod előtt úgy két héttel újra,

összehozott egy futó pillanatra

veled az élet. Láttam hogyan néztél

ki és láthatatlanul együtt is éreztem akkor véled.

 

Tudtam azt, ami sajnos be is következett,

gondolhatod megérintett,  élhettél volna

még. Verseidet hagytad ránk elolvasásra,

beírva velük  neved a  költő óriások sorába.

Nyugodj békében.

          

Ruszka Zsolt

Orosz Mihaly: A nyár mint újra

 

A nyár mint újra hozzánk érkezett

langyos szelekkel jött az erdőn át,

arany fényben ringott a fák felett

magával hozva rétek illatát.

 

Amint az estben szállnak illatok

a csendes éj bejön a kerten át,

a fény ott fent a magas ég alatt

átderengi a rövid éjszakát.

 

A nyár most hozzánk érkezett

szívedbe költözik az éjen át,

ha hozzám érsz lelkemet érinted

felcsigázva szíved ritmusát.

 

Kettős könyvbemutató - Csoma Emlékközpont, Kovászna

A két bemutatásra került kötet:

– “A kor falára” vers- és prózaantológia, szerzők: Borbáth Sándor Levente, Csákány Orsolya, Demeter Mária, Huszár Szilamér, Józsa Attila, Kató András, Mészáros Mária, Orosz Mihály, Para Olga, Rozonczi Lajos, Ruszka Zsolt, Steigerwald Tibor, Zárug László.

– “Keresztjeink/Árnyékban, fényben”, szerzők: Steigerwald Tibor és Kisgyörgy Benjámin

– moderátor, házigazda: Ferencz Éva

Para Olga: Petőfim

lángolsz lobogsz

lánglelkű

Petőfim

 

fényed átleng

tereken

Kínáig

 

ma haltál  meg

örökre

élsz mégis

 

nem halványul

átdereng

fellegen

 

rajongásig

fényezünk

éltetünk

 

Nemzetünknek

eszménye

csillaga

( Sepsiszentgyörgy, 2025. júl. 31.)

Gergely Zoltán szobrászművész alkotása, Sepsiszentgyörgy

                                                              Fotó: Steigerwald Tibor

Orosz Mihály: Csönd áramlik

 

Csönd áramlik, amint megjön a reggel

fázósan az éjből ahogy áthalad,

fagyott szomorúan elmegy az éjjel.

Zúzmarából koszorút fon a nappal,

fák közt a homály csendesen eljövend,

majd az alkony mozdulatlan rádszakad.

 

Kezedben, néma lombon csillog a dér,

Zúg, körülötted sóhajtva feltámad,

emléket hordozva a kései szél.

A szemedből látomások szakadnak,

majd hasadt lelkeden keresztül némán

kitündököl szavad.

Ruszka Zsolt: Triptichon

                                                                                                        Bradford Brenner festménye

Ruszka Zsolt: A mestertolvaj című Grimm mese mélypszichológiai elemzése 20. rész

 Kedves olvasó. Utazásunk 20-ik állomásához érkeztünk. Társunk a Mestertolvaj című Grimm mese, amely most a "barátunk,, , önmagunk és az élet mélyebb megértésében.  Ott hagytuk abba, hogy a férfi teljesítette, az első próbát, ellopta a Gróf lovát az istállóból. És visszaviszi a Grófhoz, aki természetesen dúl-fúl. Nem is csoda. Íme egy újabb mély tanítás. Jobb, idejében megtanulni, hogy mindig nem nyerhetünk. Vagy másképpen meg kell tanulni veszíteni, ahhoz, hogy értékelni tudd amikor nyersz. És ahhoz, hogy ne nézd le, ne vesd meg azt, aki ellen nyertél. Az az előbbi részekből már nyilvánvaló, hogy a Gróf konfliktusban van a leányával és a feleségével is. Ez mit mutat meg róla. Hát azt, habár ez nincs a mesében de logikusan következik a meséből, az egésznek ez a vezérfonala, a Gróf is konfliktusban volt az édesanyjával, és ezért férfiként a saját belső női oldalával és az Istennek a női oldalával is. A férfi viszont pont az ellenkezője, ő rendben van a női oldallal, mint a három aspektussal.  Édesanyjával, saját belső női oldalával, és Istennek a női oldalával is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az aprócska jelenet, hogy amikor indul vissza, hogy megtervezze a második próbát hogyan fogja teljesíteni, a Gróf leányával szembenéz. Mintha azt sugallná a leánynak, na ilyen egy igazi férfi, nem olyan mint az édesapád. Azzal ellovagol. A következő jelenet az bizony azért is érdekes mert azt mutatja be, a Grófné tanítja a leányát hímezni. De csak azért mert a Gróf, vagyis az apja ezt parancsolta. Nem is érdekelte az, hogy mit szeretne a leánya, mire van hajlama. Önkényesen eldöntötte ezt kell tanulni. Még ma is a 21-ik században, hány ilyen apa van mint a Gróf? Rengeteg. A Grófné tanítja, de már látja, hogy a leányát, bizony ez nem érdekli. Muszájból csinálja. És mivel így csinálja megszúrja az ujját. Ez jelzi pont, nagyon sok mesében benne van ez a csodálatos motívum, olyan cselekedetet végez, amilyet nem szeret, vagyis ami fájdalmat okoz neki, nem örömet. Ezért szúrja hát meg az ujját.

A Grófné meg is jegyzi, a leányának, hogy te csak fizikailag vagy jelen. Érzelmileg és szellemileg nem. Mire a leány illemből visszautasítja ezt. De rögtön meg is kérdi az édesanyját, szerinte milyen trükkel lopta el a férfi a lovat. Az édesanyja válasza, azért érdekes, mert azt mondja nem tudja, és nem is érdekli. Pedig ez nem éppen így van. És azt mondja a leányának, hogy te ennek nem szabadna örvendjél. A leány szomorúan de nagyon őszintén elmondja azt, hogy ő úgy látja, a férfi teljesen másképp gondolkodik a világról, mint ahogy ők. És idézi a tanárát, aki azt tanította neki, hogy az ismeretlentől nem kell félni, mert attól csak tanulni lehet. Ekkor az édesanya félre teszi azt, hogy ő mit gondol a leányáról, és inkább elhatározza hogy megismeri. Meg is kérdi ezért, hogy mond el még mit tanított a tanárod. Akit a Gróf kirúgott. És a leány örömmel megy, mutatja rajzait, amiket ő rajzolt addig, amíg különböző dolgokat tanultak. És az édesanya, most veszi csak észre, hogy a leánya milyen gyönyörűen rajzol. És kiáll magáért, mert összeragasztotta a rajzait, amiket az édesapja összetépett. A jelenetet tetézi ,egyszer csak kicsapódik az ajtó. Ott áll a Gróf aki eleve frusztrált mert veszített, és a kérdése mindent elárul.

- Mi az ördög folyik itt? Tehát a leánya csak azt kell csinálja amit ő mond. És természetesen a felesége is. Elvégre ő az úr a háznál. De a felesége a leány rajzait magához veszi. Ezzel jelzi, eddig volt, most már ebből elég. Ne uralkodj a leányodon inkább próbáld megismerni. De a Gróf hajlíthatatlan, és megbünteti a leányát. Milyen szülei lehetek, rögtön fel lehetne tenni a kérdést? És bizonyos szempontból jobb is, hogy nem tudjuk meg.

Akkor térjünk vissza a férfihoz. Aki ott a tenger partján, a kedvenc helyén , egyedül és készül a második próbát kiállni. Mit is mondtunk. A férfi rendben van a teljes női oldallal. Ezért , de nem csak, nézi a felesége medálját, amit a nyakában hord, de igazából a szívében, majd megcsókolja. És újra megjelenik az édesanyja. Aki büszke a fiára, és talán ami még fontosabb, bízik benne.  És megint egy csodálatos jelenet. A férfi megkérdi az édesanyját:

- Édesapám miért nem jött? És ott a fájdalom a szemében. Hisz éppen ezért kellett útra keljen. Hogy kibéküljön az Életnek az Istennek a férfi oldalával, az édesapjával, és a saját belső férfi oldalával. Ami nélkül soha nem tudna ember lenni. Mert e nélkül rosszul viszonyulna a fiához, de a feleségéhez is. Pont olyan rosszul mint a Gróf. A feleségéhez és a leányához.  És a női oldal segítsége most is itt van vele. Vérkását, kér az édesanyjától. Egy kilónyit. Aki nem érti de azért adja. Mint Mária amikor az angyal szól:

- Fiat szülsz. Mária sem érti , de igent mond. Mert ilyen a Női oldal. Mindig a férfi oldalt támogatja. De csak az Istenben a Nagyban van így. Ott még nem tarunk hogy bennünk és körülöttünk is így legyen. Jó is volna. Innen folytatjuk.