Hullámvasút (szonett) - Ortenszky Gyuszinak és Hajnikának
ajánlom sok szeretettel -
Jó és Rossz között ingadozó vágyak
sűrű erdejében sokszor elveszel,
a káprázatok melletted rohannak,
de a másik véglet halotti lepel -
a sebességtől józan eszed elhagy,
s Te az okos-órák világában élsz,
mű-virágaidat megcsípi a fagy,
de te nem vallod be magadnak, hogy félsz -
bár elköltöznél más bolygóra egyszer,
s egy koncert-teremben lennél hallgató,
éreznéd, hogyan hullámzik a tenger,
és az emelvényről jön feléd a Jó
-a zongoránál ülve, hangzavaron át
az Isten játszik egy Liszt-rapszódiát!
Vágyak - József Attila emlékére
Vagyok rozsdás abroncsú öreg hordó,
amelyből az óbor réges-rég kifolyt,
barátaim, én nászra kelni jöttem
e világgal, nem némán megülni tort -
jöttem, hogy a fénylő kék hegyeknek
hűvös lankáit sorra felfedezzem,
hogy csúcsaikra kitűzzem, mint zászlót
egy-egy elfelejtett, forradalmi versem -
jöttem, hogy a földnek valamennyi sebét
sorjában lassan, félve bekötözzem,
jöttem, hogy még egyszer viszontlássam
korszakmegváltó, régi kedvem !
Az ötödik évszak
Már napok óta tombol a vihar:
mint borotva-penge, a húsomba mar,
szerelmünk úszik tajtékos habokban,
-kimentem a szívem, darabokban !
Eszmélet 1.
Egy bukott angyal dobta a kerítésen át
bűnbocsánatodnak véres zászlóját,
és te lobogtattad, habár
semmid sincsen,
s karnyújtásnyira állt tőled az Isten,
csak állt és nézett, nem kért számon semmit,
mint akit a könnyed néha még megindít,
és már vele együtt, a kerítésen át
pacsirták hallgatták az Úr-litániát...
Nosztalgia - játék a halállal
Szerelmünk holdfénye világít,
az éj lehunyja bársony
szempilláit,
és révületben alszik el,
amíg a szívem vezekel
-
mert titkok rózsáit
letépte,
és halál-lovas jött el érte,
s én itt maradtam egyedül,
papír-csónakom elmerül
az álmok tavában s
ordítok:
kikacagnak a csillagok !
Életképek (szonett)
Egy ember bandukol a pusztaságban,
olyan árva, mint egy útszéli karó,
a lelke vérzik, fázik egyre jobban,
magában motyog: ''Meghalni volna jó...''
házát bomba érte, füst lett otthona,
a szeretteit nylon-zsákban vitte
el teherautó s akkor ért oda,
amikor éppen jött a naplemente -
és nem maradt egy fénykép bár utánuk,
de arcukat a porba lerajzolta,
s úgy tűnt, hogy lángol, mint egy fáklya hajuk,
sárból készült a szülinapi torta -
fájdalma hegyére fojtó köd omol,
Isten citerázik, halkan, valahol...
Küldetés
Patakmeder mentén jöttem hosszan én
s poros utamról maroknyi fényt hozok,
a sötétben Kétely szól hozzám, galádul:
Te ragyogni születtél, mint a csillagok ?
Ragyogni? Igen, bár a nagyvilágra
most ítéletidőként jégeső szakad,
én valamennyi versem esernyőként tartom,
fáklyaként világít e forradalmi had !
Eszmélet 2.
A lelkem sokáig egy híd alatt lakott,
s jótettei árát nem kérte számon senki,
csak Isten borzolta, mint a szél haját,
zsoltárait azóta egyfolytában zengi -
a domb is illatos már, mint egy ifjú lány,
a nap süt reá mindig ködfüggönyön át,
-egy koncert-teremben, messze, valahol
az Isten játszik egy Liszt-rapszódiát !
Nosztalgia
Mióta elengedted hajdanán kezem,
összetört az ágy és elszakadt a paplan,
esténként mint koldus dörömböl az ajtón
gyermekkorom, a visszahozhatatlan -
akkor gyertyát gyújtok szobám szögletén,
a hidat nézem és a túlsó partot
-belépett anyám és egyik kezében
piros színű mályvarózsát tartott...
Ars poetica
Lengő búzában fekszem s olvasok,
kérdőre vonnak már a csillagok,
ködfüggöny kísér tova
messze, el,
az Isten arcához egészen közel...
Apokalipszis
Amikor a világra jégeső szakad,
már lelked templomában üres minden pad,
imádkoznál csendben szemlesütve még,
csak susogni bírsz búsan, mint a jegenyék...
Genézis 2.
Mikor megszülettem, szakadt az eső,
s a kormos égen viharfelhők gyűltek,
mikor megszülettem, a hajléktalanok
arcán felszáradtak rég a könnyek -
mikor megszülettem, rózsa sem volt már
a kertekben, csak száraz katáng-kóró,
egy parasztanyóka levesét szürcsölte,
és bosszankodott, hogy milyen forró -
mikor megszülettem, szivárvány húzódott
az égen s a völgyekben felszáradt a köd,
a hegyekben nagy lárma-tüzek gyúltak,
Te akkor vágtad meg fehér könyököd
egy konyhakéssel, anyám, sírtál hosszan,
fűtetlen szobánkban didergett a tél,
később úgy neveltél, hogy elhiggyem mégis:
csend-életünkben békesség zenél...
Hitvallás alkonyati órán
Ha szemeidben eltörpül a vágy,
s a félelmeid megkötöznek téged,
a bűnbánatod, mint egy lavina
gördül feléd s lassan már feléget -
ha élted kertjében nem sarjad a fű,
s hirtelen felébredsz, hogy már semmid sincsen,
meghasad a föld és majd lángcsóvában
jelenik meg váratlanul az Isten...
Távlatok
Ha utam végén révbe értem végre,
levetem lábamról sáros sarumat,
s eltűnődöm csendes, őszi reggel,
hogy arcomon a fény már nem lohad -
meggyújtom pipám és a torkomból
mint megváltás, száll fel majd az ének,
s unokáimnak egy szép csillagos estén
sorjában, mindent elbeszélek...
Emberöltő
Ha őszi ködök borítanak mindent,
s már ősz szakállú apóka leszel,
látómeződben feltűnik már néha
a fehér csipkés halotti lepel -
az Úristen csenget, mint a postás, kétszer,
s számadásra belső szobádba hív,
már megnyugodhatsz: adósságod nincsen,
fáklyaként égett benned a szív !
Bűnbánati liturgia (szonett)
Bocsásd meg Uram, hogy életem terhét
mint nehéz zsákot, vállaidra raktam,
bocsásd meg kérlek, hogy nem telt el egy hét
hogy ne ostorozzon
méltatlan szavam -
hogy a búzámba, számadás óráján
s cselekedeteimbe konkoly vegyült,
hogy mint Adynál egykor az Ős Kaján
csak ő töltötte ki lelkemben az űrt –
mikor nem voltál ott, Uram, fáztam nagyon,
álmok tavából merítettem volna,
nem sejthettem, hogy ama végső napon
a bűnök zsákja végleg kifoszolva -
-itt állok előtted, pőrén, egyedül,
ha Léthe vizében
hajóm elmerül...
Intés egy barátomnak - László Károlynak ajánlom nagy szeretettel
-
Ne dobj a kályhába minden álmot,
amely virágzott, szikrázott s még szent,
ha szakálladban halál-árnyék játszik,
s ha szemeidben megbomlott a rend -
ne hidd, hogy egykor lobogó hited
nem tud ezután megtartani Téged,
Te arra születtél, hogy araszos léptekkel
végig mérjed a mindenséget !
Virágot ültess minden sivatagban,
a búbánat árnyát elűzze a szél,
az emberek arcáról s hallgatni tudják
amint a lelkükben békesség zenél -
az utad végén majd egy fáradt angyal
nyújt feléjed békítő kezet,
s rózsaligetben, szivárványos égen
az Úristen elé elvezet...
Alkonyodik
Mikor tollamból kifogynak az igék,
egy virágos réten bukfencet vetek,
s látom: egy létrát engednek az égből
az álmosodó bárányfellegek...
Lefekszem a fűbe s érzem bőrömön
zsenge füvek éle hogyan éget,
lelkem templomában Jézus készül hosszan
tartani egy újabb Hegyi Beszédet...
