Zárug László: A virághoz

Te vagy a csend, amikor zaj van a szívben,

illat, mely megmarad álmaim ízében.

Szirmaid között lágyan pihen a hajnal,

ha harmat cseppje rajtad lepereg halkan.

Színeid közt rejlik vágynak szelíd fénye,

mint titok, amit nem mondd ki senki végre.

Ha ujjam hozzád ér, bőrödnek bársonya,

simításra vágyó lelkemnek zsámoly.

Te őrzöd azt, amit nem mernek a szavak,

mint tavirózsát őrzik hűsítő tavak.

Majd ha el is hervadsz, tudom, bennem maradsz,

és ha elkárhozom, akkor meg nem tagadsz.

                                         Foto: Steigerwald Tibor

Józsa Attila: Dallamok egy daltalan századból

 

Halkan mondom,  más ne hallja:

üres  volt az égnek alja,

felhő forrott, mint a katlan,

hideg szél fújt, nyughatatlan,

sötét volt az est, szomorú,

s kitört az égiháború,

villámlott és dörgött folyton,

ember állt a folyóparton,

de kinevette már a hold,

csak egy madárijesztő volt...

Szembe mentem vele éppen,

bókoltam  köszönésképpen,

s egy füst: a lelkem elszaladt

a márvány-színű ég alatt!

S bolyongtam sokáig én

az  észak-déli féltekén,

szakállam nőtt, bús, bozontos,

ruhám szakadt, sáros, foltos,

s éjjel-nappal, míg kerestem:

Krisztus vette fel keresztem,

elkísért a hosszú úton,

beszélt hozzám egyre, folyton,

éreztem, hogy fejem kába,

virág nőtt lába nyomába,

s ha szívemben sötét volt már,

Ő volt a szentjánosbogár...

Addig mentünk-mendegéltünk,

félig elkopott a térdünk,

de a lelkem nem találtam,

-  akkor láttam meg a házam...

Ott állott egy tisztás mellett

s nekem levetkezni kellett,

sarum, ingem mind ledobtam,

vízbe mártottam a hajam,

bűneimet számbavettem,

fénycsóva villant mögöttem,

s az erdőmélyből Valaki

a citeráját hozta ki:

Krisztus volt, fényes, látható,

mint  patakban megmosott szó,

hangja puha volt, bársonyos,

köszönt is, ahogy ildomos,

vendége voltam,  atyaég !

(Míg a világban erdő ég...)

Asztalhoz ültetett végre,

s hálásan nézett az égre

- csak megosztotta velem hát

a kenyerét és a borát...

 

Steigerwald Tibor: Árnyékmosoly

 

Napfény díszletek

szótagolt árnyékokban

rám mosolyogtak.

Csákány Orsolya: Benned

 

A tó tükrében minden le van írva,

Csak fölé kell hajolnod.

Sh! Mintha egy szirén csendben hívna,

Csak belé kell karolnod.

 

Ha megteszed, levisz a tófenékre,

Ahol mindent megtudsz róla.

Egyre csak lejjebb és lejjebb mész,

Amíg a legmélyebb pontra nem érsz.

 

Ott látod, hogy mennyi csontváz

van, mennyire kihalt, s mégis

vízben vagy...

 

Csak növények maradékai, egykori

állatok csontjai, rozsdás, hamis ékszerek:

ennyi, amit ott látsz.

 

Ezeket látod a lelkében,

ha belenézel a szemébe.

(2024.09.08., Sepsibodok)

 

Orosz Mihály: Ha emlékszel

 

Ha emlékszel rólam,

bocsásd meg nekem

esőnek hullását 

fájó szavaimban,

hiszen én neked

mindig tavaszt hoztam.

Maradtam utána

a fakuló őszben,

múlt pillanatokkal

az emlékeimben.

Majd összegyűl bennünk

sok, sok múlott ősz,

vele szemeinkben

a melankólia...

Falevelek hullnak

aranyra váltan,

le az őszi tájra

végtelen magányban.

Ruszka Zsolt: Zarándokút

 A mesternek egyik tanítványa nagyon megszerette a San Romedio kegyhelyét. Itt élt valamikor Kr. után 350- 400 közt Romédió, aki egy gazdag bajor család fiaként lett remete. A tanítvány mikor csak tehette, ellátogatott ide. Az úton, amely egyben zarándok utak összekötő csomópontja is, táblák mutatták az utat a szentély felé.

Egy ilyen út alkalmával, a tanítvány amikor elhaladt az utat mutató tábla mellett, arra lett figyelmes, hogy a mestere hangját hallja belülről. Ezt mondta a hang;

- Fiam San Romedio benned is ott van.

A tanítvány mélyen meghajolt.

- Köszönöm mester.

És vidáman folytatta az útját a szentély felé.

Ugyanazzal a tanítvánnyal történt, aki elment a Szent Romédió kegyhely felé vezető tábla mellett. Amikor felértek a kegyhelyhez, és felmentek az első sor lépcsőn, egy tábla fogadta őket. Amin ez állt: Silentium. Érdekes, latin eredetű szó, ami három jelentést hordoz. Csend, beszéd hiány , és tétlenség. Ebben a rövíd írásban a csend jelentését használom.

A tanítvány ekkor így szólt  a társaihoz:

- Látjátok ezt a táblát, melyen ez áll csend?

Ez jelzi szent helyen jársz. Majd még hozzátette;

- De bármelyikünk elmondhatná magáról amikor találkozik valakivel, hogy csend, mert a saját belső világom is egy szent hely, ahol nem illik zajongani.

Orosz Mihaly: A lány mint ül a háztetőn

 

A lány mint ül a háztetőn

rája a fénylő hold figyel,

amint hozzá szól szenvedőn;

ki néz majd rád ha elmegyek.

 

Ki kísér majd az utadon

a messze világok felé,

ki néz majd reád álmodón

mint haladsz hajnalok elé.

 

Felel a hold: te kicsi lány

a fénylő csillagok alatt

fájdalmam lesz a mély magány

s végtelen álmodok rólad.