JÓZSEF ATTILA: TALÁN ELTŰNÖK HIRTELEN...
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem.maró füstön szárítottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tíz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha,
s kiröhögtem oktatómat.
Ífjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak, hogy zörögnek.
JÓZSA ATTILA: ELJÖN AZ IDŐ...(2OO1)
Eljön az idő, hogy berozsdáznak gondolataink,
eljön az idő, hogy hitelbe se kellnek szavaink,
eljön az idő, hogy a fák se köszönnek már nekünk,
eljön az idő, hogy választ nem kapunk, csak kérdezünk,
eljön az idő, s belebotlunk a tíltott szerelembe,
eljön az idő, hogy otthonosan mozgunk a verembe,
eljön az idő, hogy fényévekben mérjük a reményt,
eljön az idő s megszólítjuk a legszegényebb szegényt,
eljön az idő s zálogba adjuk megmaradt hitünk,
eljön az idő s a koldus mellett tovább sietünk,
eljön az idő, hogy fájni fog a legőszintébb szó,
eljön az idő, hogy égetni fog talpunk alatt a hó,
eljön az idő, hogy ritkább lesz körülöttünk a lét,
eljön az idő, hogy nem tudjuk már: mi legyen a tét
-s mikor kálvária lesz az út az első utcasarkig,
ünneplőbe öltöztet a VERS, tetőtől talpig !!
