Atyám, Te látod, hogy elfogyott a szó,
jelbeszédben élünk, mint a siketek,
bűnökről vallani lassan fárasztó,
Atyám, légszomjamban hozzád érkezek –
látod, hogy szemünk apró örömökre
villogtatná fényét minden délután,
s árnyékok sorát látja csak örökre,
néptelen utcákat pásztáz azután –
látod, csak a kövek maradtak nekünk
felebarátunk házából estére,
ő eltűnt a ködben s hívná két kezünk,
de emlékünkre nem pezsdül a vére
- Atyám, bár fájnak hiányzó díszletek,
gyermekem szívéhez hídat építek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése