két karod
kitárod a
tengerben
biztosan felém
segítségért kiáltó
szemed
már csak a
képzelet
rajzolja nekem
mely gyönyörű
kék volt
mint a tenger
és mély tudásszomj
égett benne
mint a tenger
és én nem
voltam ott
Veled
hogy kimentselek
s most élő-eleven
holtan
halálomig nyújtom
hiába
két karom
feléd
e kék szempárt
örökre őrzöm
s örökre emészt
a vád
hogy e végzetes
percben
nem Veled
voltam
hogy Életet
Neked
újra adtam
volna
az életem
árán
legalább
(Lele, 1994. aug.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése