látómezőmből jönnek elém sorban
a kedves arcok: súlyos poggyászt hoznak,
áldásuk ott van kenyérben és borban,
ők legyőzői mindenféle rossznak –
alázattal jönnek, csendben, szelíden,
nyomukból sarjadt lelkünknek virága,
hangjuk áthallatszik zúgó vizeken,
minden intő jel azóta is drága –
s örökmécsese ködös éjszakáknak,
a pusztába tévedt lábunkon saru,
hitük templomában csak azok fáznak,
akiknek ajkán a dal még szomorú
- Atyám, ma színe, súlya van a szónak,
az emlékezés harangjai szólnak!
