Karcol a toll, kifogyott,
kiszáradt a lélektinta,
most,hogy nem vagy,
úgy múlnak napjaim, mint egy
esztelenül hajtott kötélhinta.
Előre hátra hajszolom a szellőt,
arcod vélem felfedezni
minden bárányfelhőn.
Illatod lebegő, suhanó árnyék,
keresetlenül is rátalálnék.
Kevés a szó, a hang, a mondat
Már szavakba önteni sem tudlak
engedem csókolja harmat a szádat
és zárjon karjába a bánat.
2012
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése