Esélyt adj nekem, ne szánalmat, ezt kérem,
engedd hát végre, hogy bizonyítsam létem.
Szánalmas önmagam, hagyd kibontakozni,
nem bírok tebenned tovább már fogózni.
Birtokoltan élni, testem lelkem fogva,
szellemi békjódtól folyton lábadozva.
Ördögi körödnek bűvölete zilál,
és az isteni szikra bennem kihunyt már.
Eltöltött éveim akarom idézni,
hát hagyjál már végre a tükörbe nézni.
Ráncaim mélységes vonalát követve,
rögöket tárni fel kiszáradt lelkemben.
Szüntelen kutatom szememben a lángot,
mely hajdanán szított szívemben sok hangot.
Vulkánként tör elő számtalan nagy eszme,
győzzetek már meg, hogy nem vagyok elveszve.
Utoljára kérlek, ne adj mást csak esélyt,
árnyékod takar, kioltja a szenvedélyt.
Ha most el nem engedsz, többé nem kérhetem,
utoljára kérlek, engedjél el engem.
Fotó: Steigerwald Tibor
Nagyon szép......G
VálaszTörlés