Táncol a víz, csörög, csobog, habosan szól,
selymesen szökell, kérdez, s zúgva válaszol.
Kacagva, gyöngyözve villant a napfénynek,
s flörtölve táncot lejt a nyári zenének,
Örül a szökőkút az élet vizének.
A sima víztükör csendes, néhol fodros,
eleven halsereg, s fenn száz madár szálldos.
Vadkacsák szótlanok, csendesen békések,
úszkálva hódolnak a táj szépségének,
s lélekben hálásak az élet vizének.
Vadállat ha ballag, kicsinyke patakhoz,
és szomját oltani vizet vesz magához,
örül a kis patak, az új jövevénynek,
boldog, hogy itathat, s része életének.
Örül az élőlény az élet vizének.
Ha száraz a föld, kiszikkadtak csontjai,
az esőt remélve, kínosak álmai.
Mert így nem adhat eledelt élőlénynek,
szívből örülne az éltető esőnek,
s áhítva szolgálna az élet vizének.
A víz az élet, s talán meg sem becsüljük,
s tékozló módon őt sokszor beszennyezzük.
Mert kezünkben van a kulcsa a jövőnek,
miként hagyjuk majd a jövő nemzedéknek?
Viseljük hát gondját, az élet vizének!
Fotó: Steigerwald Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése