csak ült csak ült csak ült s az abroszt nézte csak úgy tűnt mert az is lehet hogy nem látta pedig már belefájdulhatott a szeme addig bámulta a téglalapnyi abrosz egyetlen pici körét s már minden táncolt előtte a minták ezer féle faja színe minden minden minden megpróbált semmire sem gondolni nem is tudta ez a legnehezebb hiába próbált nem emlékezni mindent elfeledni mert maga volt az élő emlékezete annak aki már „lelépett” errõl az Abroszról.
önként ment-e véletlen-e mi vitte a Sors a hullám vagy szándékos vágya annak hogy eldönthesse igazán milyen is az Abrosz Tere végtelen-e téglalap kör tágul-e vagy szűkül akár a képzelet tere
és észre se vette de mintha a szeme megrészegült volna a minták nézésébe vagy beleunt belefáradt nem óhajtotta látni behunyta hogy ne is lássanak semmit és ekkor mégis minden minta táncolt előtte mint mikor a Napba nézel s utána sárga káprázat tart ámulatban míg lassan minden sötétre vált elveszti formáját alakját s amikor teljes lett a sötétség mely már a Pokol sajátja egyetlenegy MINTA kivált kitűnt meleget sugározva káprázatos formát öltött szinte az igazi teste mását
s ekkor megérezte ez az Egyetlen amelynek a létrehozásán munkálkodva úgy remélte megéri az élet minden terhe gondja hogy legyen neki is sajátja álma-vágya teljesülése
és ekkor a teljes sötétből mint Isten csodája oly élőnek tűnőn de tudva mégis holtan felragyogott ott Legbelül a Belső Abroszon teljes valójában a szépség és fiatalság minden bájában a Minta a Minta a Sajátja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése