Tusnádi táj, tusnádi hegyek.
Lenyűgöz, mint már annyiszor. Ismét „megragad”. Állok, bámulok, a 2-es forrásnál, szemben a hegyekkel. Egyszerre gyönyörűek és félelmetesek. Mintha az égbe fel azért törnének, hogy kövesse a tekintet a szépség mámorától, elszakadni , és követni Fel, Fel, elszakadva rossz, félelmetes földi bajoktól, eltöltve lelkünk a fenség varázslatával.
Sötétedik, de még jól kivehetők a formák a tetőn, pedig félig már ködbe burkolva állnak, mintha Vénusz vállra terített fehér hárászkendője lenne, mely sejtelmesen leng a szélben..
Állok elbűvölten. Első gondolatom: megörökíteni. Szépségre szomjazom mindig. Nincs fényképezőgépem. Ezen töprengve már érzem is, bekattan a Gép! Kész, örökre a kép, az emlékkép, örökre enyém .
A hegy lábainál ólálkodik a sötét, egyre gomolyog a köd is, együtt kúsznak felfelé, már a fákat fojtogatják, és ellene semmit se tehetnek. Csak várni tudnak, az új hajnalra.
Most bennem valahogy mélyen kavarog minden, olyan sötéten, mint az előbbi kép.
Karácsony előtt:
„Jönnek a böjti szelek újra,
Betelik lassan 2000.
Nem baj, végig figyelj a súlyra:
Ha viseled, hát létezel.”
(Lászlóffy Aladár )
Létezem, létezik ez a táj is két alakban, önmagának és nekem. Csak nekem suttogta titkait ma este, hogy „jönnek a böjti szelek”, vele kelnek birokra a fák. Büszkén mutatják megtört testvéreik, akik bár derékba törtek, de gyökereik mélyek és erősek. Semmi sem döntheti ki tövestől. Megszámlálhatatlan szállal kapaszkodnak…
Gyökerek módjára szerteágaznak, bomlanak bennem a hitek…Kitéphetek, elhajíthatok, felkutathatok minden Kacatot, de a Fájdalom Gyökerei ágaznak-bogaznak kelevény rákos daganatként szerteáradva.
Minden sejthez elér.
(Tusnádfürdő, 1997. dec. 16. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése