Jim Harrington hiszékeny ember hírében állt. Dél-Karolinában, gyapot ültetvényén dolgozott reggeltől estig népes családjával. Utánfutós teherautójával minden hétvégén elfurikázott Ocklahamaba, a piacon hónapok óta asztalt foglalt, évi adót fizetett rá. Öt kis korú gyermke ott járt, a Louis Amstrong nevét viselő, színesbőrűek számára fenntartott iskolában. Felesége, Heather, a legkissebbet szoptatta, túlcsorduló teje nyári blúzán mindig foltokat hagyott. Mikor kedveskedni akart, Jim H.H.-nak nevezte, az asszony töretlen humora segítette hozzá az élet súlyos csapásait elviselni. Hat évvel azelőtt nem volt meg a gyapotültetvényük, szegényes körülmények között laktak, Jim napszámra dolgozott, ő a szomszéd családokhoz járt mosni, takarítani. Azon a nyáron sokáig tartott a kánikula, egy éjszaka erdőtűz ütött ki, házuk pár száz méterre volt, nem tudták megmenteni: porig égett, életük egy szakaszával együtt. Jim meg se tudott szólalni sokáig, könnyei se voltak, magába
temetkezett, mint egy élő halott. Hetty volt, aki életet lehelt belé, hite megmozdította Jim akarat erejét, volt humoros megjegyzése a legelkeseredettebb pillanatokban is. Egymást támogatva talpra álltak a mélypontról is, mikor Hetty elveszített egy terhességet. Jim hónapokon keresztül nem tudta kiverni fejéből, míg ajtójukon egy új élet nem kopogtatott. Kora tavasz volt, frissen végeztek a szántással, Jim azon a hétvégén mérlegelte, mekkora termésre számíthatnak.
Margaret Staunton csengetett be, mikor Hetty vacsorához terített. Nemrég költözött a környékre ajándékot hozott Harringtonéknak. 35-4O év körüli nő volt, egyszerü öltözékében nem volt semmi kihívó, gesztenyebarna haja válláig ért, virágcsokrot szorongatott egyik kezében, a másikra fonott kosarat akasztott, hosszú nyakú üveg kandikált ki belőle, mellette abrosszal le volt valami terítve.
-Jó estét! Margaret Staunton vagyok, nemrég költöztem ide, úgy néz ki, önök a legközelebbi szomszédaim. Gondoltam, tiszteletemet teszem, ha nem zavarok... – a nő sután állt az ajtóban, nem számított arra, színesbőrűekhez fog becsengetni, nehezen tudta leküzdeni zavarát.
-Jó estét, Margaret. Örülünk az ismeretségnek! Vacsorázni készülünk, örülnénk, ha velünk tartana. –
Egy óra múlva a vendég teljesen feloldódott, a pezsgő meghozta hatását. Történeteket mesélt, szabadjára engedte humorát. A jó hangulat kialakulásához Hetty is hozzá járult. A fagylaltot kanalazták, mikor felfigyeltek a hírekre.
-...tudósítjuk nézőinket az országos elnökválasztási kampány központosított eredményeiről. Az Egyesült Államok történetében először Barrack Obama személyében önök megválasztották egyöntetűen az ország első színesbőrü elnökét...
- Éljen! Emelem poharam az új elnökre! - kiáltotta Hetty, a szája füléig ért.
Margaret is koccintásra emelte poharát, nem túl lelkesen, palástolni próbálta csalódottságát. Harringtonék nem vettek észre semmit. Az est hátralevő része is derüsen telt, 9 óra után a vendég búcsúzni kezdett, megköszönte a vacsorát.
-Máskor is szívesen látjuk, mikor ideje engedi. Örültünk az ismeretségnek. – mondta Hetty és kezet nyújtott. Jim követte példáját.
- Köszönöm, a meghívás részemről is érvényes. – mosolygott Margaret s megindult lassan az ajtó felé.
Nem sokkal a vendég távozása után Harringtonék fesztelenül beszélgettek a széles franciaágyon. Jim próbálta Hettyt meggyőzni, hogy Margaret arcán nem látszott, örült volna az Egyesült Államok első színesbőrű elnökének. Hetty nem vonta kétségbe, de nem tudott igazából érveket felsorakoztatni. A vita holtvágányra került, nemsokára elnyomta őket az álom.
Jim a templomból jött ki, a tömeg folyamatosan hullámzott, az öreg plébános megállította.
Elmondta, hallomásból tudja, létezik a világon egy folyó, melyet ha átúsznak, bőrük fehérré változik. Jim hitte is, meg nem is, az öreg olyan meggyőzően nézett a szemébe, hogy feltámadt benne a kíváncsiság. Betévedt a sarki kocsmába, ott megerősítették a hírt, földrajzilag is megjelölték a helyet. Jim elkönyvelte: mindössze több száz kilóméterre van, távolsági busszal elérhető. Aznap este felkerekedtek, a gyerekek sikongtak örömükben, szerencséjük volt, a busszra nem kellett sokáig várni. Másnap reggel egy sivatagon robogtak keresztül, egy-két beduint láttak teveháton. A semmiből hirtelen bozótos bomlott ki, szomorúfűzfák szegélyezték, Jim nemsokára széles folyót látott kanyarogni közöttük. A bussz hirtelen fékezett, kiszálltak, a sofőr elindította újból a motrot.
Ahogy közeledtek a parthoz, a mosoly lefagyott szájuk sarkáról: a folyó tele volt krokodilokkal!
Mozdulatlanok voltak, álmosnak látszott valamennyi, mintha kiadós vacsorát emésztettek volna éppen. Jim mély levegőt vett, szíve torkában kalapált: élete lehetőségét nem hagyhatta ki... Ledobta ruháit, óvatosan gázolt a vízbe. Lassú karmozdulatokkal úszott, nehogy a ragadozókat felriassza... Szerencsésen átért a túlsó partra, ösztönösen bőrére pillantott: fehér ember lett belőle! Örömujjongásba tört ki, cigánykerekeket vetett, táncolni kezdett láthatatlan zenére. Jelt adott Hettynek, kövesse példáját. Az asszony is lassú karmozdulatokkal úszott, óvatosan, szerencsésen átért, ő is átváltozott, kitombolta magát. A gyerekek nem sokat törődtek az óvatossággal, a ragadozók felébredtek, megtámadták őket. Hetty elvörösödött, sikoltott, ahogy a torkán kifért:
- Jim, ugorj a vízbe, mentsed a gyermekeinket!
- Minek ?! Azok csak hülye négerek... – válaszolt a férfi, elfordította fejét s lassan öltözni kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése