Zárug László: Ha felszállhatnék

Ha felszállhatnék, mint könnyű felhőfoszlány,

mint átutazó, bársonyos szélnek szárnyán.

Vagy felszálló köd, zord hegyek hajlatából,

könnyedén lebegni dombon s sziklák csúcsán.

Tudni azt, hogy a végtelen világ vár rám.

Szállni, mint virágpor, bolyongva céltalan,

s élvezni könnyedén a céltalan létet.

Ha el tudnék szakadni a környezettől,

ledobni egyszer minden felelősséget.

A bajt hátrahagyni, megtartva a szépet.

Levetkőzni minden előítéletet,

a konfliktust, mely a rossz szokásból fakad.

Nézni a jövőbe tiszta bizalommal,

letenni vállamról sérelmet és vádat,

érezve, ahogy a szeretet kiárad.

A földhözragadt élet, nem tűr lebegést,

sárral, vérrel s szóval álmodott életek.

Szenvedő jelenek, s bizonytalan jövő,

emlékek, melyek a múltból merítenek,

s ki nem mondott átkok, álnok, sápadt vétkek.

Ha felszállhatnék, mint könnyű felhőfoszlány,

és lehetnék üzenet a nagyvilágnak,

ha birtokolhatnám a halhatatlanságot,

és nem nyomasztana béklyója a mának,

                                 örömmel repülnék oda, ahol várnak.

                                                                                              Fotó: Steigerwald Tibor