Egy nyolcvan éves öreg bácsi, sántikálva érkezett a házuk kapuja elé. Kezében a botja mellett egy szál kardvirág. Biztos a felesége sírjára szerette volna tenni. Ebben a szál virágban benne volt az egész élete, mint úgy kétezer éve annak az asszonynak is, amelyik láttán Jézus példázatot mondott. Nem vagyok Jézus, de ez a látvány nekem beszélt. Elbeszélte két ember egymás mellett, jóban rosszban leélt életét. Lelki szemeim előtt elvonultak fiatalon boldogan, majd ahogy nevelik a gyerekeiket. Utána megélik, az élet rendje az, hogy útjukra engedjék őket. Ekkor egy válságon mennek át, újra most már egy mélyebb szinten fedezik fel egymást, és azt is hogy egymásra vannak utalva. Megélik az idős korral járó korlátaikat, és szívükben bölcsé válva élik öreg napjaikat. Mígnem egy nap az Úr hazahívja a feleségét. Az emberre egyszerre szakad rá az elvállással járó fájdalom, hiányérzet, és a magány. Lassan birkózik meg a kialakult helyzettel. És igy egyedül még jobban tudatosul benne a felesége iránti szeretet. Aminek kifejezése volt az az egy szál kardvirág. Amiben benne volt a szíve. Mert Jézust csak az olyan cselekedetek érdekelték amelyben benne volt az ember szíve, és lénye teljesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése