Megy a néne és az út porába
fájó könnyei hullanak,
emlékek útján, régi világba
vissza tér, csendben, álmatag.
Már rég volt nagyon: boldogan jártak
az a fiú és ő a lány,
ahol álmaik valóra váltak
egy csillagfényes éjszakán.
Már rég volt nagyon s lábuk nyomát
elfeledte régen az út,
és hű párja elment egy éjszakán,
emléke lassan kifakult.
És megy fátyolos szemmel, álmatlan,
ballag a csendben, rőt úton.
A bús szívében, mint víz a kútban,
egyre csak nő a fájdalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése