Több napja szakadt az eső, szünetekkel. Az Olt mocskosan hömpölygött, gyanus tárgyak örvénylettek benne, minden féle szemét. Reggel a hídon éles levegő vágott arcomba, a zöld övezetet tócsák tarkították. Bátor vállalkozó indult el szandálban a vizes fűben, a töltésen hosszan. Telihold volt aznap éjjel, rosszul aludtam, zúgott a fejem, vártam, megigyam a második kávémat. Elterveztem, aznap is megpróbálok valakinek örömet okozni. Tekintetemmel végig pásztáztam a környéket, mintha egy autó fényszórója lett volna sötét alagútban. A járda, az út is tele volt tócsákkal, fohászkodtam: ne fürösszön meg ingyen és díjmentesen egy esztelen sofőr...
Csak gondolatban mentem végig a töltésen, a környék tele volt szeméttel, nylonzacskókkal, melyekbe bele volt ragadva valamennyi krémsárga, kámforos massza. A hajléktalan kábítószerezők egyetlen tápláléka...
Mintha szálka sodródott volna szemembe valahonnan: tagbaszakadt, hanyagul öltözött fiatal férfit pillantottam meg a töltés oldalán, vászon tarisznyáját a földre csapta, teljesen kikapcsolta magát a XXI. századból, s mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, mely elengedhetetlen a civilizáció fejlődéséhez, a mező kellős közepén vizelt... Munkába siető emberek robogtak el mellette, fölötte, legtöbbjüknek talán fel sem tűnt...
Földhöz ragadt csúszómászóként jelent meg a látómezőmben, aki soha nem fog a nap felé szárnyalni, mint a pillangók... Az emlékezés ködéből beugrott két verssor, egy nem túl ismert költőtől, akiről az iskolában tanultunk valamikor, a neve: Brassai Viktor:
„Igaz vagyok s szégyentelen, akárcsak a történelem...”
Másnap reggel ugyanazon a hídon haladtam keresztül, ösztönösen néztem le a töltésre: egy árva lélek se járt rajta. Ahogy betértem a csíkszeredai útra, kerülgetve a tócsákat, gyönyörű sárgás-barna pillangót vettem észre a járdán, szétfeszített szárnyai nehezek voltak az esőcseppektől, mozdulni se tudott, csak pihegett. Nagyon óvatosan fogtam meg szárnyának a csücskét, kiemeltem a betonrengetegből, mielőtt valaki rálépett volna. Áthajoltam a korláton s ráhelyeztem óvatosan egy utilapura a töltés melletti fűben. Abban bíztam: nemsokára megszárítják szárnyait a napsugarak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése