- Steigerwald Tibor barátomnak ajánlom szeretettel és hálával –
1970 augusztus 23. – ra Romániának sikerült már talpra állania az egész országot sújtó, nagy árvíz pusztításaiból. A károsultak veszteségeit már senki és semmi nem pótolhatta, de az emberek szorosabbra húzták a nadrágszíjat, az alapoktól kezdve építették újra életüket. A szocialista gazdaság virágzott, a mezők újra kizöldültek, az élet visszaállt a régi medrébe. Az iskolaév közeledett, mindenki tudta, új pionírokat avatnak fel, a K.I.SZ. – titkárok lázasan dolgoztak az ötéves terven, akárcsak a legfontosabb gyárak vezetői... A munkanélküliség alacsony mutatója Romániát az európai országok élvonalába emelte, Ceaușescu, a Nagy Kondukátor szerfelett büszke volt erre, a párt-kongresszusokon állandóan hangsúlyozta, mondatait kívülről tudta mindenki, hosszú szónoklatait hatalmas tapsvihar kísérte mindig. A taps hullámokban terjedt, visszhangja betöltötte a Cotroceni Palota konferencia termét, a talpnyalók népes táborával körülvéve a Nagy Kondukátor biztonságban érezte magát.
1970 augusztus 23. –án nagy eseményre készülődött az ország. A Kínai Népköztársaság elnnöke, Mao Ce-tung jelentette be látogatását, hatalmas népünnepély szerveződött a tiszteletére. Az Augusztus 23 stadionban pionírok, óvodások ezrei vonultak fel, színes kendőket lobogtatva, névtelen zenekar vezényletére hullámzott a gyermek-tenger... A legfontosabb gyárak a délelőtti órákra leállították a munkafolyamatot, mindenki takarított, hogy csillogjon-villogjon valamennyi részleg, a csarnokokban a kivert ablakok sokaságát rejtélyes módon mind kicserélték, rekord idő alatt!
A szakszervezet mindenütt nagy lázban égett, hagyományos ünnepi ebéddel várta a magas rangú kínai vendéget, kenyérrel és sóval. Nagy tömeg csődült ki az utcákra, minden ötvenedik ember lobogtatta a román zászlót, dicsőítő táblák sokasága emelkedett az ég felé...
Az elnöki palotában nagy volt a nyüzsgés, a Nagy Kondukátor kikérte alkalmas pillanatban
Elena tanácsát abban a létfontosságú kérdésben, hogy kik legyenek a fogadó bizottság tagjai. Viták ezen a téren eleve nem alakulhattak ki, a kémiai kutatásokban akadémiai rangot szerzett asszony maga választotta ki az embereket. A Nagy Kondukátornak nem volt más dolga, mint hogy sűrűn bólogasson, nehogy az elnök-asszony legyengült idegeit fölöslegesen felkorbácsolja... 13 órára várták a kínai küldöttséget szállító gépet az Otopeni repülőtérre. Pazar napsütés volt, sűrűn izzadtak a párt képviselői, titokban mindenki várta, hogy túl legyenek az eseményeken. A láz hatalmába kerítette a telefondrótokon ücsörgő verebeket, hangos csivitelésbe kezdtek, az arra járók meg voltak győződve, hogy a legutóbbi pártkongresszus által megszavazott törvények paragrafusait vesézik ki becsületesen...
A Nagy Kondukátor a második kávéját itta a Cotroceni Palota dísztermében, kényelmesen nyújtózott el a bársonnyal bélelt karosszékben. Elena sürgetni próbálta, nem sok eredménnyel. A főtitkár rendíthetetlen nyugalommal kortyolta időközönként a keserű löttyöt, az alatt cipőjét fényesítették. Pontosan 12 órakor karórájára pillantott, a Rolex kíméletlenül jelezte a dél megérkezését. Megrázta magát, leporolta öltönyéről a nem létező porszemeket. Elena karját nyújtotta, méltóságteljes léptekkel indultak le a lépcsőn.
A hosszú, elegáns elnöki gépkocsiból a sofőr előzékenyen ugrott ki, az ajtókat sarkig tárva. Miután az elnöki pár kényelembe helyezte magát, lassan ereszkedett alá a sötét, elválasztó üvegfal. 12 óra 10 perc volt. A sofőr szigorúan betartotta a sebesség korlátozásra vonatkozó utasításokat, ilyen körülmények között is 20 perc alatt kiértek a reptérre. A kifutópálya felé vezető csarnokzsúfolásig megtelt, az ujjongó tömeg román és kínai zászlókat lobogtatott. Mindenki púderrel szórta meg a tenyerét, hogy jobban tudjon tapsolni... A hangadók már edzésbe kezdtek, jóval a repülőgép leszállása előtt. Igazi népünnepély volt... A Kondukátor felállt egy előre odakészített emelvényre, mikrofon próbát tartott. A hangosítás kifogástalanul működött.
Pontosan 13 órakor, mintha másodpercre lett volna kiszámítva, nagy zajjal ereszkedett alá a délkelet-Ázsiából érkező gép. Tapsvihar fogadta, zászlók ezrei lobogtak a magasban. Az ősz hajú kínai főtitkár széles mosolya fogpaszta-reklámhoz hasonlított... Népes küldöttség követte, a Kondukátor nagy gondban volt: jóval kevesebb vendégre számított...
Három óra múlva a Cotroceni Palota konferenciatermének ovális asztala körül beszélgettek, mindkét fordító szaporán végezte dolgát. A Nagy Kondukátor, miután az életszínvonalat ecsetelő dicsekvésekben elérkezett a sor végéhez, váratlanul a következő ötéves tervéről kezdett beszélni nagy lendülettel. Az ősz hajú kínai Főtitkár sűrűn bólogatott, a vallomás váratlanul tört ki belőle.
- Kedves barátom, nálunk is vannak ötéves tervek, de nem szoktuk őket lecímkézni. Én már a következő 25 évre megálmodtam az ország jövőjét, nem is kell megérnem az ezredfordulót... Természetesen ötéves tervekben gondolkodtam mindig... Hidd el, pontosan látom a jövőnket! Az első ötéves tervben „Van kincsünk.”, a másodikban „Fogy a kincsünk...”, a harmadikban „Nincsen kincsünk!”, a negyedikben „Seggünk künn csüng!!”, az ötödikben „Ki-ki fán csüng !!!”. Hát jöhet az ezredforduló...
Sepsiszentgyörgy, 2017.XI. 17
Köszönettel Attila! Nagymamám mondta: Kínának van Mao, nekünk meg van Csao! :)
VálaszTörlés