A magosban kering, szemablakocskákra száll, betölti határtalanságuk, ami már nincs, mégis szüntelen nő: az örök Múlt. Mi is ott voltunk a régi szép havazásban…
—
Ibolyahóban,
az éj pehelytükrei közt
kopogva bolyong.
—
Ápolgatom nyugalmam a sehol-semmilebegésben, halálra ítélve, az egyetlen szabadságra.
Ó, olvadófényeshavazás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése