Már éjfél van. Ady verseit olvasom.
Kinn esős, hűvös, de itt belül már melegedni kezd, a szívem lankáin kicsalod a legelső apró rügyeket, a rózsalugasban a levelek már álmodják a legszebb rózsáikat. Készülődés van, lázas, érkezésedre, ki még oly mennyei kényelemben vagy, és létezéseddel műveled a csodát. Mire valóban megérkezel a mínuszok fele csörtető világba, ha kinn mínusz húsz fok, belül a szívemben már olvadozni kezdenek azok a jégcsapok, amelyek akkor fagytak, amikor a te felejthetetlen nagybácsid elment „nyaralni”… Ő talán nyaral mennyei Vizeken, s még ott is elkerüli a tengert, mint idelent az Őt örökké gyászoló anyja, a te mamád.
De Téged nagyon várlak! De amíg megjössz, addig jó lubickolást a legbiztonságosabb „tengerben”, de majd térj meg hozzánk időben tele torokkal, tüdővel!
Talán nem szabadott volna szinte a nagybácsid után haljak… De most Te, kis Reménysugár, naponta elképzellek, fiúnak, lánynak, és nagyon-nagyon várlak, várunk!
( Szilágycseh, 1998. június 21.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése