A magasban zúgva fúj a szél,
tombolva rázza a fákat,
a tájban árnyak tánca kél,
hol búsan állnak a házak.
A fényre most fátyol borul,
s földre hull keleten az ég,
az eső mint a könny lehull,
árad, csak árad szerte-szét.
A zajban, búsan, magában
-fohásza az egekbe száll-
a vándor karját kitárja
és mond, mond valamit a száj.
Most csendesül, megáll a szél,
egy álom borul a fákra,
majd lassan megnyílik az ég,
s, havat szór lába nyomára.
Foto: Steigerwald Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése