Rám hull álmodón a kelő nap fénye,
testem átfogja lassan, rám-borul,
bíborban játszik és vetül az égre,
örömlényként melegen átkarol.
Ó drága napfény jó barátom vagy te,
fényed ha elhagy, mindig visszatér
és én várlak, ha múlóban az este
majd mindenre rászáll a csendes éj.
És mindig eljössz, hűvös hajnalokon
bíbor fényed áthatón melegít,
hűvös éjjeleken én várlak folyton,
s árvult szívemben egyre nő a hit.
Foto: Steigerwald Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése