Mennyi szépséget tudok átvinni? Talán észre sem vevődik, átlátszó, mint a levegő…
Átkelni a szivárványhídon, – gyermeki ámulat nő, szárnyain tartja az idő, repülnek az évek, színes gyönyörűségek nyílnak és borulnak nyári estéken, ugyanabban a pillanatban, a tüneményben, az elérhetetlenben együtt van mindig az ómilyenszép és a márelmúlt…
Van üveggolyó –
Zöldfényü mélység óvja ,
lélekvízben hang.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése