Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
(Juhász Gyula – Consolatio )
temetőbe
újra megyünk
sorra-sorra
mind elmegyünk
kicsit halunk
amíg megyünk
jó Urunktól
csodát várunk
ó jaj még ne
jaj ne velünk
érkezzen meg
Kharón Kharón
még sohasem
volt oly kedves
kék nefelejcs
a vadrózsa
bőkezű ma
a természet
jutott pár szál
nagyapóra
akit soha
nem ismertem
csak fényképről
xeroxoltak
hogy így nekem
is meglegyen
ó nem csak egy
modern szelfi
ó nem ó nem
ezerszer több
a gyökerek
mélyére lát
mélázó két
gyermekszempár
ki voltam ma
ott a sírnál
tata bólint
láttam arcát
éreztem is
ő mindent lát
engem is szán
ismer szeret
számon tartom
drága apóm
a végtelen
kék égen át
néz ő engem
és mindent lát
róla semmit
sem meséltek
ó miért nem
mesélünk
amíg élünk
amíg élünk
csak meséljünk
csak meséljünk
törjétek meg
a temető
néma csendjét
hű halottak
méltó élet
méltó halál
hitünk szerint
hullunk majd le
szülőföldünk
szent porába
szellő legyek
simogató
felhő legyek
záport hozó
mosoly legyek
holdsugárban
ha fölnézel
megláthatod
s majd biccentek
mint apó ma
számon tartom
ki betűz ki
a keresztfán
a keresztfán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése