Fagyos, hideg kezével az ősz
sápadttá gyúrta már a tájat,
az erdőn át jött s most itt időz,
hírnökeként az elmúlásnak.
Az égen,végtelen magasban
darvak szállanak az éj elé,
megpihennek fájón, hontalan,
majd szállanak újabb éj felé.
Zúzmara porlik rőt reggelen,
az avarban elvesz a lábnyom.
Az ősz vonul kósza fellegen,
takarva csöndbe zárt magányom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése