Rancz András barátomnak ajánlom
Fütyörészve ment ki a csikorgó hidegbe, 14 évének minden lendületével. Nem szokott az időjárással törődni. Egyszer valaki bátorításképpen mondta neki: „Belülről kell süssön a nap!” Azóta se tudta elfelejteni…
Szülei vásárolni küldték, kezeit a zsebébe süllyesztette, többször nekifutott a lesepert járdán csillogó jég csúszdának. Vörösre csípte arcát a hideg, nem törődött vele. Brassót ismerte, mint a tenyerét, behunyt szemmel is tájékozódott a betonrengetegben.
A piac felé indult, megszaporázta lépteit. Felfigyelt a döcögő villamos zakatolására, távolban megpillantotta szikrázó csápjait. Korcsolyázni készült a közeli jégpályára délután, barátaival napok óta tervezték a találkozót.
Az utat hóekével takarították, a piac felé bandukolva nyugdíjasok mellett haladt el. A legutóbbi fizikaóra járt az eszében, kedvenc tanárának magával sodró magyarázata. Napokkal azelőtt szétszedett és megjavított egy táskarádiót, vonzotta minden, ami az elektronikához tartozott.
Az üzlet bejárata előtt szinte beleütközött egy síró kisgyerekbe. Bundasapkáját a szeméig húzta, didergő kezével letörölte könnyeit. Nagyon szerencsétlennek látszott, mintha egy világ dőlt volna össze körülötte… Sírás közben többször csuklott, vörösre dörzsölte szemeit. Senki nem törődött vele. Megszólította. Kiderült, a szülei vásárolni küldték, pénzét belehullatta valahol a hóba… 9 – 10 éves lehetett, kopott, szakadozott kabát volt rajta.
Egy percig se tétovázott, megvigasztalta, letörölte könnyeit. Pénztárcájába nyúlt, a markába nyomta a hiányzó összeget. A gyermeknek megcsillant a szeme, hálálkodni nem sok ideje maradt. Napok múlva megfeledkezett a történtekről…
25 év telt el azóta, más városba költözött, időközben megnősült, fia született. Egy alkalommal Brassóban rendezte ügyes-bajos dolgait, őszi eltevések ideje volt, a piac felé vette útját. A vásáros kofák duruzsolása egybemosódott agyában, megszokta. Zakuszkának valót akart vásárolni, nézelődött az asztalok körül. Beállt egy hosszú sor végére, csiperkegombát árultak. Időben volt, nyugodtan elérhette az esti vonatot.
Gondolataiba temetkezett, halvány mosoly lengte be arcát. Összerezzent, amikor megszólították. Fiatal, a 30-as évei vége felé járó férfi volt, kellemes megjelenésű. Könny bujkált a szeme sarkában, amikor hozzá beszélt. Ő volt a kisgyerek, aki a hóban elveszítette pénzét…
Kézfogását, a 25 év távlatából, a nap legszebb ajándékának érezte…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése