Kertek alatt lapulva jött az ősz,
szempilláidra fehér harmatot szőtt,
dér takarta be szíved, didergett már a nyár.
Félek, elveszítelek falevelek közt
bujkáló, édes éjszakán,
félek, hogy elrejtőzöl egy idegen tekintetében,
hogy többé nem találok rád,
ősszel fák árnyékába bujkálok,
csókodban él a nyár,
s én újraélem, ahogy minden ősszel elhagysz,
hogy majd újra rám találj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése