Hópelyhek pásztora szeretnék lenni,
népes, fehér nyájak védője és őre,
bodros felhőkbe vinném őket inni
s még tisztábban csapnám ki a legelőre.
Csilingelő éjszakákon gondolnék a mára:
a világ magányában sírók kiáltanak,
a felhőkre száll szavuk, mint templomok falára,
míg életem múlik s a nyájak alszanak.
A nyarat várnám, hogy majd feláldozná
a sok bárányt, melyet a föld szomja hív,
s a közös, szent vándorlás talán el is hozná
némán, mire vágyik rég óta a szív.
Fordította: Józsa Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése