Amikor X. befordult a sarkon, hirtelen éles dudálás koncert riasztotta fel töprengéseiből. "Ó, csupán egy forgalmi dugó..." - legyintett unottan. A következő pillanatban nekisodródott a szomszédos oszlopnak. A háta mögött valaki teljes hosszában elvágódott a tükörsima úton. Mire mindketten felocsúdhattak volna, a trolibusz csápjai már nagyon messziről szikráztak. A férfi szaggatottan beszélt, széles karmozdulatokkal szabadkozott, szavai mintha ollóval szétvágott papírszeletek lettek volna, elsodorta őket a szél. X. nem sokat értett belőlük, udvariasan mosolygott. Hosszú idők gyakorlata megtanította arra, hogy a legnagyobb tömegben is tökéletesen egyedül érezze magát. "Mintha egy szétrugdalt hangyabolyban járnék..." - És a város valóban olyanná lett, mint egy szétrugdalt hangyaboly.
X. azzal szórakozott, hogy rendet próbált teremteni abban a rendszertelen nyüzsgésben, melynek ünnepi hangulatától mégsem tudta teljesen függetleníteni magát, de az egészben volt valami természetellenes: akár egy veszett kutya nyakában a figyelmeztető tábla...
...Az emberek idegesek voltak, rohangáltak, veszekedtek, agyonpakolt szatyraikkal tülekedtek. A szomszéd kocsmából kihallatszott a részeg kornyikálás és egy harsány, ropogós női nevetés. "Ugyanaz a festett szőke, mázsás fülbevalóival..." - állapította meg X. és hirtelen belenyilallt a felismerés, hogy az emberek nem tudnak már igazán ünnepelni. Elfelejtettek? Az ünnepről benne is már csak a fogalom emléke élt, az íze nem. Egy néptelen utcát választott, hogy egyedül lehessen. Egy kis rendet akart teremteni magában, kidobni azt a sok felesleges kacatot, amely már rég óta porosodott benne. X. nem bírta látni, hogy a dolgokra csak úgy ráülepedjen a por. Allergiás volt a porra...
...Jóval később élesebb lett a levegő, fenyőillat csapta meg az orrát. Határtalan csend vette körül, ahogy lenézett a sziporkázó fényekkel lüktető esti városra. Eljött a mérleg készítés ideje.
Ez az év úgy omlott rá, mint egy lavina, súlyától összerogyott többször is, de mindig volt ereje talpra állani.
Főleg békességben nem volt része, biztonságot nyújtó melegségben. Igen, főleg biztonságérzetet hiányolta
Az embereket hol megtagadta, hol felmagasztalta, hangulatától függően. Igaz, az emberek se azt nyújtották neki, amit elvárt tőlük.
...Nem emlékezett rá, mikor ült fel az autóbuszra, csak arra figyelt fel, hogy szorosan mellette egy lánynak csillog a szeme. Aztán észrevette, hogy sír. Hirtelen arra gondolt, hogy beteg, vagy meghalt valakije, elhagyta a barátja. Vagy talán ő is, akárcsak jómaga, egyszerűen idegen ebben az ünnepelni nem tudó világban ?
Megszólította.... Karácsony előestéje volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése