Ruszka Zsolt: Egyperces a komédiásról

A Parnasszus Irodalmi Kör minden egyes tagjának nevében ezzel a rövid történettel köszöntjük László Károly színmüvészt, városunk Puki bácsiját. A jó Isten éltesse sokáig, erőben, egészségben.

Beesteledett. A kisváros központja lassan kihalt. Az utcai világítás mellett, csak a színház bejárata előtti lámpák fényének tompa ragyogása látszott, jelezve a ma esti előadást. A Szentivánéji álom, Shakespeare egyik komédiájának volt a bemutatója. Fél órával az előadás megkezdése előtt, szállingózni kezdtek az emberek. A kezdéskor már egy tűt sem lehetett volna leejteni a teremben. Ez is jelezte, sokan belefáradtak a hétköznapok küzdelmeibe, egy kis felszabadult nevetésre vágytak, kikapcsolódásra. Pontban hét órakor, miután egy szem, a függönybe vágott lyukon keresztül elégedetten nyugtázta a ,, telt házat”, felgördült a függöny és elkezdődött az előadás. Két és fél óra önfeledt nevetés, átlépés egy másik varázslatos világba, hasukat fogó a nevetéstől síró arcok, és természetesen zseniálisan játszó színészek összhangja jellemezte a színházban történteket. De sajnos a realitás az-az, hogy minden végeszakad egyszer. Legördült a függöny. Hatalmas tapsvihar, amely egyre halkul, jelezve azt, hogy a közönség lassan ráébredt, el kell hagyni a varázslatos világot, vissza kell térni a hétköznapok valóságába.
Kiürült a színházterem. Kialudt a bejáratot megvilágító fény is. Elnéptelenedett az utca. Utolsónak maga a komédiás, hagyta el a színházat. Második otthonát. Vagy az igazi otthonát? Hiszen színház az egész világ. Szétnézett valaki figyeli-e, szemébe húzta a sapkáját és elindult. De nem hazafele. Nem. Hanem igazi gyermekeihez. A hajléktalanok egy csoportjához. Nekük is el kell vigye a varázslatos világot, ha nem is két órára legalább tíz percre. Ezeknek az embereknek sokkal fontosabb ez, és a sors fintora, hogy ők jobban is értik és értékelik ezt, mint a színházi közönség. A komédiás, ha tudatában van ennek, ha nincs mindig Istent játszik. Hiszen a legnagyobb komédiás a világon Ő. És a mi komédiásunk ennek az Ő-nek volt a tanítványa egy életen keresztül. Alakját lassan elnyelte a park és a sötétség. Nyomában pedig felcsendült egy láthatatlan dallam, amely az Isten dicsőségét hirdeti mindörökké.