Arról szól e jó kis móka,
volt egyszer egy sarki róka,
rőt szakállú,bús, bozontos,
görbe lábú, sovány, lompos,
Róka Rezső volt a neve,
púpos is volt, mint a teve,
foga is csak kettő, három,
nehéz lett neki a járom:
egész nap a hóban túrni,
odvas fába lyukat fúrni,
léket vágni még a jégen
az egész fehér vidéken...
Fejét búnak eresztette,
szikrázott a hó mögötte,
nézett jobbra,nézett balra,
s mintha menni se akarna
csak a gyomra húzta egyre,
hómezőről fel a hegyre.
Jéghegy volt az, óriási,
nem is mászhatta meg bárki,
Rezső hamar le is mondott,
meglátta a napkorongot
világítani az égen
az egész fehér vidéken...
Lábában már erő se volt
mikor régen feljött a hold,
bundájából jégcsap lógott,
éhségével takarózott...
S mikor haza indult volna,
orra mintha húst szagolna,
nyers hússzagot,orrfacsarót,
jó bendőbe tömni valót!
Hát ásni kezdett szaporán
egy új napnak hajnalán,
seperte a havat széjjel,
ásott nappal, ásott éjjel,
közel volt most már a préda,
szeme felragyogott néha,
a foga tépett, amit ért,
hát nem érezte meg a vért
s belefúrta orrát végre
egy sündisznó tüskéjébe...(2O1O.I. 18)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése