A létünknek lézengő mivolta lehangol,
már nem ütik a követ szilaj akarások,
egészséges, igaz eszmék és csakis azok.
Tömjénezett álerkölcs és erőviszonyok,
az ős Univerzumnak selejtes magvai,
jövendőléseknek szétszórt mozaikjai.
Az ódon erkölcsnek megrontja velejét,
akár kártékony szavaknak ragacsos hangja,
tapad rá a gerincre, s lassan szétrothasztja.
Kápráztatón csillogó steril üvegbúra,
mely vézna, satnya végtagok elit börtöne.
Kérdem, talán Nostradamus ezt jövendőlte?
Mint retardált, ha kapja a kényszerkezelést,
rezignált az elme és úgy alkot készséggel,
betelve önmagával, az emberiséggel.
De eljön majd az új hajnal előestéje,
talán nem szól róla jóslat vagy prófécia,
de hogy mikor, az könyvekben nincsen megírva.
Fotó: Steigerwald Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése