Irigylem a madarakot,
mert szárnyalásuk temetője az ég.
Szememben szivárvány íve csillan,
ráakasztva mint terített ruha
leng mélység és magosság,
kék – zöld selyemben
hüvös borzongás,
vibrál a gyönyörüség,
hogy mindenképpen megtörténik –
Mert testem sötét tenyészetében
lassan nő észrevétlen,
pillanatról – pillanatra lombosidik, és
egyszercsak diadalként megszületik
fényességbe omolva
halálom –
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése