A sötétség még vastagon üli meg a tájat,
a komondor épp ilyenkor tereli a nyájat,
derékig ér a fű ezüst harangokkal tele,
-,,Úrfelmutatás,,kongatják az éterbe bele,
érkezik az öreg kaszás kalapját levéve,
élesre fent kaszáját vevé ráncos kezébe.
Kaszapengés veri fel a reggeli mély csendet,
dolgozik az öreg, vágja a tízedik rendet,
madárfüttytől hangos a rét, életerős minden,
gólyamadár lépked lassan a levágott renden,
öreg izzad, ina feszes, suhog a kaszája,
reggelivel várja nyolcvanévesen babája.
Mire a Nap felbukkant a csodaszép kék égen,
csak a halált látta már a rég lekaszált réten,
lekaszabolt fűrengeteg látványa fogadta,
öreg kaszás a kaszáját már régen lerakta,
gyors léptekkel hazafelé tartott most a réten,
várta őt a kiskonyhában, reggelije készen.
Aznap reggel jött az Isten bekukkantott hozzá,
,,asszony az Úrnak is csak citromfű teát hozzál,,
mosolyog az Isten azzal gyorsan helyet foglal,
filozófálnak úgy egy órát az öreg parasztal,
majd elmenőben áldását adja a kis házra,
-,,húsz év múlva viszlek csak az örök hazádba”.
Fotó: Steigerwald Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése