Te száműztél az égből végleg, Uram,
s félelmeimnek színtere e föld már.
Mit tehetnék? Sóhaj kísérje utam,
sok angyalod a mennyben hiába vár ?
S kifinomult lelkem sirassa joggal
az eljegyzést a bugyuta anyaggal ?
Ordítsak? Átkozódjak?
Nem, Uram, a pillanat
megbélyegez vadul mindenkit: a szájból
csókolás közben csak egy szárny maradt,
arkangyalé, mely kitör világából
s más égboltot hajlít,mely nyílik nemsokára
kezemnek buzgó simogatására.
Igen, Uram, látom a lent hagyott romot,
s harmattól részegen megtudom hajnalban
mit mutattál: nőt, medvét, liliomot,
gránitsziklát és újholdat nyomomban.
Sok megtestesült szépség, amely látszik,
velem együtt lángol és kialszik.
Ha felébredek s nem lesz többé futam,
s nevemen szólítva hívnak majd a mennybe,
engedd meg Uram, hogy majd vissza kapjam
ugyanazt a testet,mely bezárt a földbe,
hogy uralkodjon, mint égi vámok mása
a két kezednek első alkotása.
Fordítás: Józsa Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése