már sebességváltások között élünk
Uram, s árnyékunkat nem érjük utol,
csak lihegve és dadogva beszélünk,
névtelen nyomokat hagyunk valahol –
már elveszünk a nagy kőrengetegben
és iránytű nélkül, vakon baktatunk,
hazugságokra a szemünk se rebben,
csak hangoskodó, de súlytalan szavunk,
és talán egyszer jut majd idő arra,
hogy jól megnézzük igazi arcunkat
a tükörben és ne másszunk a falra,
ha színfoltokat látunk rajta, sokat
-s lerogyva, Uram, tudjunk majd felállni
s álarcainkkal végre szembeszállni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése