minden húron
pengeted
magányod
húrjait
s közben
eszményképek
után
kapkod
a szív
kit eszményi
ruhába
csomagolt
képzeleted
s most
kibontva
észleled
hogy csak csomagolt
csodák
kellenek
s ha azok nincsenek
újra magadba
roskadsz
s pengeted pengeted
magányod húrjait
s a régi húrok
most oly feketén
pengenek
s pengésük
sikoly
s a boldog feloldódás
elérhetetlenül ül
magányod trónusán
egyedül
( Lele, 1994. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése