Ruszka Zsolt: Mese egy királyfiról

Mese Vedres-Nagy Ibolya Tavasz mandalája mellé.

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innen, és héthatáron túl, egy gyönyörű tó mellett élt egy királyfi. Délceg legény volt szegény, viszont szörnyen boldogtalan. Ugyanis a tóban lakott egy hétfejű sárkány, aki elvette neki minden erejét. Dolgoztatta reggeltől estig. A királyfi nem is emlékezett arra, kik a szülei. A sárkány a pólyából rabolta el, egyhetes korában. Sárkánytejen nevelte fel. Ez a sárkánytej különös hatással volt a királyfira. Mély álmot borított az elméjére, elfelejtette kicsoda. Dolgozott hát szinte a kimerülésig, fát vágott, kertet gondozott, kenyeret sütött, és időnként lecsutakolta a sárkány lovát. Nem is kell mondanom, a sárkány lova is hétfejű volt, piros szemeivel gonoszan nézelődött, és ha nyerített, a tó vize is megborzongott ijedtében.

Gyűlölte a legény a sárkányt is, a lovát is. Sokszor határozta el, megszökik. Észrevétlenül kovácsolt magának egy kardot, de mindannyiszor, amikor eljött az este, és ő elindult volna, ott teremtek a semmiből a sárkány emberei. Félszemű középtermetű óriások voltak, tizenegyen könnyen elbántak a királyfival. Telt-múlt az idő, a királyfi betöltötte a huszadik életévét. Lassan beletörődött, így kell leélje az életét. Szomorúan sétált a tó partján, nézte a tiszta kék vizet, s közben apró kavicsokat dobált a vízbe. Egyszer csak arra lett figyelmes, a part menti nád közé be van szorulva egy zöld teknősbéka. Megesett a szíve rajta. Kiszabadította, majd letette a fűbe, hadd találja meg az útját hazafele. Későre járt, ezért ő is visszatért a tóparti kunyhójába, lefeküdt, s mély álomba merült.

A teknős jelent meg álmában, és így szólt hozzá:

- Jó tét helyébe jót várj! Segítettél rajtam, ezért én is segítek neked megszabadulni a sárkánytól. De ehhez először emlékezned kell arra, ki is vagy te igazából! Adok neked egy tanácsot. Gondolj arra, meg akarsz szökni, erre este itt lesznek az óriások. Ne harcolj velük, hívd be őket a házadba, kínáld meg borral, azt nagyon szeretik, viszont nem bírják. El fognak álmosodni, mikor elalusznak, menj oda, mindenik óriás zsebében van egy tartalék szem. Egyet szerezzél meg, forrásban lévő vízbe tedd bele. Az így keletkezett teát idd meg, rossz íze van, de te ezzel ne törődj! A többit majd meglátod.

Reggel vidáman ébredt a királyfi. Egész nap dolgozott, viszont olyan erőt érzett magában, amit még sosem. Nem ismert magára. Alig várta az estét, a hír hogy szabad lehet, szárnyakat adott neki. No meg az időnek, amely elrepült észrevétlenül. Beesteledett. A királyfi megfogadta a teknős tanácsát, arra gondolt, ma éjjel megszökik, és szabad lesz. Nem volt nehéz, rátört a sírás is, viszont megjelent benne a gyűlölet a sárkány iránt. Megszaporázta lépteit, mikor hazaért, elővette a kardját, ekkor jutott eszébe, nem szabad harcolnia. Nagyon nehezére esett, de letette a kardot. Elővette a legjobb borát. Ezt a sárkány pincérétől kapta egy éve, amikor tett neki valami apró szívességet.

Nem kellett sokat várjon, megjelentek az óriások. Futva érkeztek, egyik a másik után. Milyen nagyot néztek, amikor harcra kész királyfi helyett egy mosolygós fiatalember fogadta őket. S nem is akárhogy! Egy tálcán tizenegy pohárral, benne pedig piros nedű... bor.

- Isten hozott nálam benneteket - köszöntötte őket. - Jó hírt mondok nektek. Beletörődtem sorsomba, letettem arról, hogy megszökjek. Inkább szeretném, ha barátok lennénk! Ezért hívtalak ma ide titeket.

Hitték is az óriások, amit a legény mondott meg nem is. Viszont a bor illatának sehogy sem tudtak ellenállni. A második pohár után elvágódtak, csak úgy döngött a padló alattuk. Olyan horkolás támadt, zengett a tópart belé. A királyfi csak erre várt. A legnagyobb óriás zsebéből óvatosan kivette a szemét. Forró vízbe tette, a szemből sárga lé csurgott ki, ahogy elkezdte kavarni. Olyan erős kátrány illata volt, majdnem rosszul lett tőle. Erőt vett magán, egy szuszra megitta az egészet. Azt hitte, meghal. - Becsapott a teknős - ez volt utolsó gondolata, azzal elvesztette az eszméletét.

xxx

Álmában furcsa módon Édesanyja méhében találta magát. Békességet érzett, és egyben vágyat, arra hogy megszülessen, hogy beteljesítse sorsát. Gyönyörű palotában laktak, majdnem száz szoba volt benne, meg termek. Mindenütt márvány lépcsők meg falak. A hosszú folyósokon királyok és királynék képei sorakoztak egymás mellett. A fiúcskának alig két hete volt még a világra jöveteléig. Készült is, nagyon sokat rugódott, meg forgolódott. Biztosan tudta, ő a mindenség gyermeke, testvére a Napnak, Holdnak, Csillagoknak, Szélnek és Víznek, Fáknak, Növényeknek, Állatoknak. Érezte ezt az erőt magában. Lassan elbúcsúzott a meleg fészektől, amely kilenc hónapig volt az otthona. És várta az ismeretlent...

xxx

Nem tudta, mennyi időt volt eszméletlen. Arra ébredt, fázik. Lassan kinyitotta a szemét. Szürkülődött. A lemenő nap fénye beborította a tájat. Gyönyörű este volt, látott ő már sok naplementét a tó partján, de ilyet még soha. Feltápászkodott, az óriásoknak hűlt helyük volt.

- A sárkány? - villant hirtelen az eszébe. Meglepődve tapasztalta, nincs benne félelem, nem félt a sárkánytól. És nem is gyűlölte. Sőt, megjelent benne egy érzés, amivel ismerkedni kezdett. Szeretet. A sárkány iránt. Ezt el sem tudta képzelni eddig. Gondolta, ma már nem keresi fel a sárkányt, csak holnap. Viszont egy esti sétát a tó partján tesz, mielőtt lefekszik. Elindult, de alig lépett néhányat, megjelent előtte a hétfejű sárkány. A lován ült, és kantárszáron tartott egy gyönyörű fehér lovat. A királyfi tudta, ez a ló az övé, és azt is tudta megszabadult a sárkánytól. Többé nem ellenség, hanem barát, olyan barát, akire mindig számíthat. Elfogadta a lovat, lassan poroszkált egy kört a tó körül, aztán hazatért a kis kunyhójába. Lefeküdt, és furcsa érzés kerítette hatalmába. Hálát érzett a sárkány felé, mert ha ő nem rabolja el, sosem fedezte volna fel, hogy kicsoda. Könnyek szöktek a szemébe, a hála könnyei. A legenda azt tarja, húsz napig egyfolytában sírt. Az angyalok felfogták a könnyeit, és Assisi Szent Ferenc könnyeivel együtt létrehoztak egy kis hegyi tavat valahol a Kárpátok tetején. A tó ma is megvan, és bárki, aki csak a közelébe jut, meggyógyul minden betegségből. Ha nem hiszitek, no uzsgyi, keressétek meg a tavat. Én már megkaptam, fürödtem is benne. Itt a vége, fuss el véle!