Mély barázdák szántják, öregeknek arcát,
az életnek szerszáma véste mélyebbre,
idő műhelyében esztendőknek táncát,
tanítják lejteni a korhű zenére.
Egyre súlyosbodik szem alatt a táska,
az agg szikkadt méhében sok pillantást rejt,
emészti, mily sok könny patakzott hiába,
bánja az éveket, melyeket nem felejt.
Lágy dalra, ütemre, billeg a szemöldök,
firtatja bozontos átható mivoltát,
komoran ívelő, sötét homlokredők,
gyászolják időknek elmúló bánatát.
Borostás csontos arc, sok csatát viseltél,
s a becsület zászlója köszönet maradt,
harcokban legelől mindig meneteltél,
elveket viseltél az ősz tarkó alatt.
Képviselj kitartást lüktető halánték,
habár őszül hajad, Te dobbanj ütemre,
életnek könyvében Te vagy a záradék,
eltelt az idő, de buzdíts értelemre.
Foto: Steigerwald Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése