Rá emlékszel egyre, folyton,
hol világos éjszakák
boronganak a vízparton,
őrzik a holdfény aranyát,
nap tüzét az éj megőrzi,
langy fuvallat áramlik szét,
árnyak rohamát elűzi,
csillag gyúl s felragyog az ég.
Most már tél van, zord, hideg tél,
hó világít az ég alatt,
mint gyász-lepel borul az éj
a tájra és majd rászakad,
kályha mellett ülsz az éjben,
őrzöl egy nyári emléket:
a vízparton sétálsz éppen
s hozzád bújik a kedvesed.
Kalcsó József festménye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése