Ő itt járt, látták, a kútnál megállott,
szomját oltva pihenőre váltott,
szemében halvány, álmodó fény égett,
míg figyelte a delelő kútgémet.
Majd a csendben, míg fáradtan pihent,
egy leányt látott ki sírva integet,
valami vonzotta még visszafájón,
de vitte a vágya át a világon.
Nincsen már vagyona, nincsen semmije,
nincsen hazaváró, boldog kedvese,
de övé a világ változó hona,
s a végtelen terek hívó mosolya.
És csak megy valahol, túl minden álmon,
vágyai viszik, túl minden határon,
az égbe megy a szívében egy dallal,
már ott bolyong, hol születik a hajnal.
Kalcsó József festménye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése