Életet megdermeszt a tél
rászállt a néma fákra,
az erdőre ráront a szél
és felsír, mintha fájna.
Felhők mögé elbújt a nap
halódik gyenge fénye,
felhőkből hó-fátyol szakad
és ráborul a rétre.
Lelkeddel érj hozzám kedves
vággyal átölel karom.
Kint hogyha felzúg a fenyves
én tavaszról álmodom.
Hómezőn borong a tél
ráült a néma fákra,
az erdőbe befúj a szél
és felsír, mintha fájna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése