Apám falujába visz az utam ma,
gyalog járok, múlt emlékek nyomán,
Tekintetem a szépség elragadja,
mint játszik a fény hegyek homlokán.
Itt a zord élet mintha lelassulna,
nem űznek gondok, nyomnak bánatok,
kísér az erdő sejtelmes zúgása,
és rám köszön a bólongó falomb.
Elém a virágok szőnyegként terülnek
míg madár dalol az útmenti fán,
a szív fájdalmai elszenderülnek,
s hullik a perc lépteim nyomán.
Messzi-távolban templom tornya látszik,
házak a völgyben, egyre már várnak,
örömében a rét is kivirágzik,
ha megjövünk, bús elszármazottak.
Fotó: Préda Barna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése