Az ég hangtalan jön, kibontva a reggelt, lélegzetem hullámain madár repül át. Aranykörtét kóstolok, betelek zamatával és kívánom tovább, túlcsordul bennem az elmúlás íze. Türkizmagosság világosul, a levegőben szárnyalás és védelem. Előrebben egy régi verssorom : ” irigylem a madarakat, mert szárnyalásuk temetője az ég”. Nem irigylem, inkább csodálom őket – ezt érzem most. E gondolatfonálon időz mozdulatom a teáskannával. Kezdődik a nap….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése