Hullanak, mind lehullanak a tájban,
lassan libegve a csupasz föld felett,
szétszóródva az őszi hervadásban,
csak hullanak a sárgult falevelek.
És az elmúlás mély-vizébe lát,
ahogyan árván halad át az égen,
fényében didergőn állnak a fák;
a Nap mint átszáll a sárga vidéken.
Majd megérkezik az ólomszínű est
és a fák könnye a földre lecseppen.
A szív, szívben menedéket keres,
s remény bolyong a végtelen éjben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése