Téblábolok, miközben ismeretlen vizekre evezek,
a táj gyönyörű, de én csak ismételgetem a nevedet.
Éjszaka kikötöttem egy csupasz sziklához ladikom,
csillagok közt járva kezed nyomait kutatom...
Vihar lesz az óceánon, a közelben senki sincs,
magányomban a szívemről lehullott minden bilincs.
Orkán tombolt, az égbolton villámok cikáztak,
szívemben a gondolatok csúnyán bőrig áztak.
Nevetek magányomban, és kacsintok a holdnak,
nem tudom, hogy mit fog hozni majd a holnap.
Ezért egyre inkább a jelenben élek,
s Istentől minden nap csak egy csókot kérek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése