Istenem! Itt állunk előtted,
mint két árva gyermek,
egymásba kapaszkodva.
Feléd közeledünk szüntelen,
mert előttünk nincs más Igaz Út.
És mégis amikor Fényességed elé érünk,
el kell engedjük egymás kezét,
mert megfáradt szívünket kell
átnyújtanunk Neked.
Addig is vigyázz ránk Édes Istenem,
óvjad lépteinket, hogy el ne
tévelyegjünk, és a magunk
szabta korlátokba ütközve, ne
szabdaljuk fel az éltető Reményt,
hogy van még igaz Szeretet.
Kolozsvár, 2011. december.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése