Elise Hurst ausztrál könyvillusztrátor „Imagine a City” könyvének bemutatója a melbourne-i Embiggen books könyvesboltban.
Ül egy asszony a könyvesboltban.
Könyvbemutató.
Körülötte halk hangok morajlása.
Örömteli lelkek találkozása.
Ünnep!
A Könyv ünnepe!
Méltatja a szerzőt írótárs,
barát.
Egy kis székre felállnak
rendre.
Utoljára az új könyv szerzője
és illusztrátora lép
a parányi pódiumra,
mint illedelmes kislány
élete első szereplésén.
Meleg tekintetével
végigsimítja a termet,
belekortyol, köszöntőre emelt
poharába, és az áhítatba,
mi átjárja a termet.
Új könyve karjába simul
és beszelni kezd, angolul.
Mit mond, nem értem, csak
a szavak zenéjét figyelem.
Hagyom, hogy áthatoljon
rajtam a könyvbemutató
zenéje, hangja.
Nézem a ragyogó arcokat,
a csillogó szempárokat,
megilletődött embereket.
Egy Könyv született meg!
Emberek kígyózó sora várja,
hogy e törékeny tündér
könyvét dedikálja.
Sorra kerülünk.
Szívből jövő ölelése
olyan, mint könyve.
Szeretet árad belőle.
Leülök.
Nézem az ünneplő tömeget.
A család a háttérben,
hangtalanul örül.
Angyali kisbabák
futkosnak a nagymama körül.
A férj a háttérbe vonulva
pezsgőt tölt a poharakba,
lemosni minden fáradságot,
éltetni minden álmot.
A szemekben elmorzsolt
könnyek,
s az újdonsült gazdájukhoz simuló
könyvek.
Lassan kiürül a terem.
Ül egy asszony a könyvesboltban.
Arca sima, rezdületlen.
Fejéből kiüríti gondolatait, s hagyja,
hogy a percek lassan peregjenek
és megállítaná a pillanatot.
Átölelik a új könyvek illata.
Nem törődik fürkésző
tekintetekkel,
Csak ül egy asszony
a könyvesboltban......
Nem érzi az idő múlását.
Szerettei között van.
Ok a Könyvek!!
Halk köszönés és kilépünk
az utcára.
Hagyjuk, hogy az őszi esőpermet
paskolja arcunkat.
Nem törődünk vele, csak a
Könyvet óvjuk.
Boldog vagyok!
Barátainkhoz betérünk egy teára.
Nézik arcom.
,,Milyen változás történt veled?"
Nem mondhatom,
mert nem értenék,
mit én sem értek.
Egy dal dúdolná helyettem a beszédet.
,,ült egy asszony a könyvbemutatón,
körötte halk hangok morajlása
Örömteli lelkek találkozása.
Ünnep.
A Könyv ünnepe"....
Csak ennyi...,
de ahhoz elég, hogy arca
sima legyen,
és nyugodtak legyenek vonásai.
Még sokáig.
Melbourne, 2014.május.
Mészáros Mária: A megvilágosodás útján
(még mindig a könyvbemutató hatása alatt)
A boldogság, mint
gyönyörű halál
jár át.
Nem értem a szót,
ízlelem a csendet.
Lebegek.
Érzékeim letompulnak.
A boldogság utórezgései
kísérnek utamon.
Az Idő mellém szegődik,
és átölel.
Karjában pehelykönnyű
vagyok.
Az emberek, mint kis csillagok
fényévnyi távolságra tőlem.
Oly gyönyörűen sodródom,
oly szépen,
mintha időtlen idők óta,
ebben a világban
léteznék.
Parányi szigeten,
a Világmindenségben.
Pontocska.
Majd, hajszálon függő
Semmi.
Milyen jó ez
a senkihez sem
való tartozás!
Mekkora Szabadság!
Úgy szeretném
átölelni az Óceánt,
és a bálnák
fülébe súgni,
hogy szeretem
Őket.
De félek,
nehogy óriási szeretetem,
partra rántsa,
drága gyolcsokba göngyölt
testüket.
Milyen jó,
valakit úgy félteni,
mint például a
bálnákat.
Miért éppen ők
azok, akik életem
óceánjában
örök szerelemként
bukkantak fel titokzatosan,
kifürkészhetetlenül.
(A Mindentudás, az Örök szerelem
Édesanyja csendesen
mosolyog)
Távolról kísérem
útjukat.
Óriási szívük, hogy doboghat!
De nem tudnám
magamhoz ölelni őket
soha!
Csak lélekben!
Hangtalanul.
Felujjong bennem
a felismerés.
Olya jó szeretni óceánt,
követ, fát,
bálnát...
Vége a könyvbemutatónak!
Vége az illúziónak!
Élek!!
Még!
Már ébren
álmodom,
a bálnákról!
Melbourne, 2014,06.22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése