Szerelemhajlat a puha agyagban, még hűvös és formálható a tűz előtt…
Nézem – sötét fenyőzöld a kész kancsó, tiszta vízzel forráscsobogás, tölthetek bele bort is – telt íze, illata, tüze a nyárnak – Lélek ez, már nem szerelem, de lehet a kettő ugyanaz,
Az Ég rám lehelt, hogy növényi létemből eszméljek, Foglyul ejtette földi szabadságom, vagy fordítva, gyökerem foglya lett a szárnyalás ? Az is, ez is lehetséges egyszerre.
Lehúz a harmat,
az érintés lángra kap,
ó, föld nyugalma!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése