Ősz jön, mint terhével Nő alkonyfény-selyemben, nyomában minél dúsabb lesz az avar, annál jobban lágyulnak lépéseink, az Út sem porlik annyira (amúgy a milligramm hány milliomod része lehet az én koptatásom?), minden lassul – lassul, míg a múlás halhatatlanságba ér.
Édesősz súlya
értarany és szilvakék –
Hűvös körte hull.
Gyermekkorom öreg óráját hallom újra, bronzütése mint harangé, fehér falon és fehér toronyban –
Nő a hold, nagy a diófa lombja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése